Az 1700 tonna súlyú épületet egy 256 kerekű platón vontatták át a tartomány egy kulturális parkjába, amely 4,7 kilométerre van a mecset eredeti helyétől.
A mecsetet az Ajjúbida-dinasztia idején építették, az 1400-as évek elején - közölte Ali Naci Kosali, az Ilusu-gát kivitelezésében részt vevő állami hidraulikai cég igazgatóságának tagja. Amint a mecset a végleges helyére került, megkezdjük a hozzátartozó minaret áthelyezését is - mondta Kosali a helyszínen újságíróknak.
Eddig egy 13. századi török fürdőt és öt más építményt telepítettek át egy darabban Hasankeyfből, köztük Zeynel Bey 15. századi, 1100 tonnás, kőből készült türbéjét. Kosali úgy vélte, hogy az ősi település februárban fog víz alá kerülni az Ilusu-gát vízszintjének emelkedése miatt. A gátat a délkelet-törökországi térség áramellátásának biztosítására építették.
Az újkőkori Hasankeyf térségében található Ilisu-gát építési munkálatai 2006-ban kezdődtek, de 2009-ben a német, az osztrák és a svájci kormány visszavonta a projektre tervezett hitelt, mivel a létesítmény szerintük veszélyezteti a környezetet és kulturális emlékeket.
A gátépítés bírálói szerint az építmény veszélyezteti a térség régészeti emlékeit és még fel nem tárt lelőhelyeit, megváltoztatja az ökoszisztémát, valamint az építkezés miatt számos embernek kellett elhagynia otthonát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.