Gyermekként szeretett bele a horgászatba a zöld-fehérek válogatott focistája, amikor édesapjával, Lászlóval egy, a szülővárosához közel eső tóhoz jártak ki. Most ebben a sportágban is csapatot talált magának.
– Hét-nyolc éves koromban szagoltam bele először a horgászatba, édesapámmal egy Gödöllő közeli tóra jártunk ki – mesélte új csapata, a Nash Hungary videójában Lovrencsics. – Emlékszem, a húgommal és öcsémmel, amikor kapás volt, izgatottan ugrottunk fel, édesapánkat nem is hagytuk odaférni a bothoz.
Első fárasztása egy kisebb amur volt, aminek emléke tisztán él édesapjában is.
– Hagytam neki, hogy fogja ki egyedül, nem vettem el tőle a botot – emlékezett vissza a Borsnak László. – A gyerekek közül egyedül neki maradt meg a horgászat, ami mai napig közös apa-fia program. Ilyenkor kötetlenül mindent meg tudunk beszélni egymással – mondta.
Lovrencsicsék úgy érzik, a tóparton tudják igazán kipihenni a hétköznapokat, és levezetni a stresszt. A focipályán sorozatosan bajnoki és kupameccseken játszó Gergő el is mondta, amikor pihenőnapja van, a horgászattal töltődik fel.
A CSZKA elleni EL-csoportmeccs előtt pár nappal is akasztott halakat, amikor horgászcsapata bemutató videóját forgatta. A pontyhorgász Lovrencsics ebben elmondta, azért csatlakozott a világ legnépszerűbb márkájának magyar csoportjához, mert tetszett neki a szemlélet, amit képviselnek, a következő szezonban a legjobb tudása szerint segíti majd őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.