Kínai expedíció által találhatják meg Erőss Zsolt holttestét

Kínai expedíció által találhatják meg Erőss Zsolt holttestét

megtalál
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 25. 06:53
Az egyik legismertebb hegymászó holttestét hat évvel a halála után hozhatják le a hegyről..
Bors

Egy kínai csapat azért indul a Himalájára, hogy az eddig elhunyt sportemberek holttestét lehozzák a hegységből. Már felvették azzal a 16 áldozat hozzátartozóival a kapcsolatot, akinek a földi maradványait már sikerült lehozni a Himalájáról.  A Blikk szerint eddig nem találtak köztük magyar hegymászót.

A hegy több honfitársunk sírja – mondta a Blikknek Szlankó Zoltán (51) hegymászóoktató.

– Ott halt meg a tragikus sorsú dr. Gárdos Sándor (†27), akit szélvihar sodort el, illetve Várkonyi László Konyi (†54), aki jégomlás áldozata lett. A hegy „él”, a mozgások előhozhatják az eltűnt holttesteket.

A kínai expedíciónak is óvatosnak kell lennie, ők maguk is a hegyen lelhetik halálukat. Ezért csak azokat a testeket hozzák le a hegyről, amelyeket a felszínen találnak meg.

Erőss Zsolt édesanyja, aki tavaly hunyt el, azt kívánta hogy fia végleg a hegyek közt nyugodhasson, de nagy az esélye annak hogy a csapat lehozza a testét a hegyről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.