Aktuális

Igazi állatszeretet: perceken keresztül próbált újraéleszteni egy pórul járt malacot a gazdája – videó

Bors

2019. november 19. kedd 19:30

Forrás: LiveLeak

Öt percen keresztül próbált újraéleszteni gazdája egy szerencsétlenül járt disznót, aki egy bizarr baleset következtében esett bele az itatóba. A sertés már nem lélegzett amikor a hős állatmentő férfi észrevette, és kiszedte a hatalmas jószágot a vízből.

Ezután öt percen át próbálta újraéleszteni a malacot, aki végül, – csodával határos módon – magához tért. Szegény pára láthatóan nagyon kába volt még, felállni sem tudott, csupán ült egy helyben gazdája mellett imbolyogva.

– Annyira megijedtem, azt hittem elveszítem, de sikerült visszahozni őt az életbe – mondta a gazda könnyek között, aki állatorvost is hívott a malachoz, de szerencsére azóta már jól van.

(via)

További cikkek

Diagnózis

„Soha nem fog meggyógyulni” – Sokkoló diagnózist közöltek a 3 hetes kisfiú anyukájával

kávé

Kapszulás kávékat vizsgáltak, szörnyű dolog derült ki róluk

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

„Feri, Szaszi és Peti előre megállapodnak az ülések előtt” – cikket közölt a 444.hu az ellenzék belső viszonyairól

ripost.hu

Nádai Anikó babát vár – Weisz Fanni hiába próbálkozott, ezt mondta 4 éve

life.hu

Hivatalos adatok: ennyien fertőződtek és haltak meg az elmúlt 24 órában

vg.hu

Autóbalesete volt Arnold Schwarzeneggernek

teol.hu

Mit tegyünk, hogy ne fagyjon be kedvenceink ivóvize?

vg.hu

Új roncsprogrammal szabadulnak az autómatuzsálemektől

ripost.hu

Exkluzív interjú adott Csuti: „A lelkem összetört”

vg.hu

Az ózonterápia is sikeres lehet a koronavírus kezelésében

origo.hu

Metró alá löktek egy nőt, azonnal szörnyethalt

origo.hu

Diplomát hamisított magának Bangóné?