Ambrus Attila bankrablásért 13 évet és két hetet ült és 8 éve szabadult. A Viszkis, már a börtön falain belül elkezdte felépíteni az új életét: szakmát tanult, leérettségizett még diplomát is szerzett.
Szabadulása után nem ingott meg, tanult a korábbi hibáiból, családot alapított és keramikusként dolgozik. Attila úgy érzi, kellőképpen megtanulta a leckét, ahogy azt is, hogyan kell hétköznapi munkából pénzt keresni. A bélyeget azonban mindig viselnie kell, hiszen vannak, akik még ma is fenyegetőnek érzik a személyét. Már a börtönben sem látják szívesen. Ennek minden más helyzetben örülne a Viszkis, most azonban kifejezetten nyomasztja a dolog, ugyanis úgy érzi, egy régi barátjának szüksége lenne rá.
- Amikor bent voltam, hárman voltunk barátok. Már csak Tomi van börtönben, kísérleti rablásért kapott 13 évet. Jelenleg 6-7 éve van még hátra, és mivel jóban voltunk és van egy gyermeke, így támogatom őt mindennel, amivel csak tudom – kezdte Ambrus, aki nemrég még feleségével együtt ment látogatóba a rideg helyre, ám mostantól nem teheti be a lábát a büntetés végrehajtó intézetbe.
- Próbálom segíteni őt, pénzt küldök neki és eddig látogattam is, de a jelenlegi börtönparancsnok ezt mostantól nem engedélyezi. Nagyon konzervatív ember, aki azt hiszi, hogy én még mindig bűnöző vagyok, pedig a mi életünk nem arról, szól, hogy szabadulásunk után egyből kipakolunk egy páncélautót.
Sokkal inkább támogatni szeretném Tamást az újrakezdésben, de ez most nem fog menni, mert a parancsnok kijelentette, bűnözőket nem engednek be az intézetbe, mondván van elég bent a börtönben” – magyarázta a Viszkis, aki tisztában van azzal, hogy a múltja a jelenét is mindenkor meghatározza, mégis úgy érzi, hogy ezt a fajta megkülönböztetést nem érdemli meg.
Jogosan vonhatják meg a látogatást
A Büntetés-végrehajtás Kommunikációs Főosztálya általánosságban közölte a Riposttal: lehetséges olyan eset, hogy valakitől korlátozzák a látogatást.
„A fogvatartottak kapcsolattartását a 2013. évi CCXL. törvény szabályozza az alábbiak szerint: 172. § (1) A szabadságvesztés végrehajtása során a bv. intézet az e fejezetben, valamint a végrehajtási fokozatokra és rezsimekre vonatkozó szabályok szerint, a társadalomba való beilleszkedés érdekében elősegíti, hogy az elítélt fenntarthassa és fejleszthesse hozzátartozóival, más személyekkel, valamint a reintegrációs célkitűzéseket elősegítő külső szervezetekkel való kapcsolatát.
(2) Az elítélt kapcsolattartása az e törvényben meghatározottak szerint, a bv. intézet rendje és a fogvatartás biztonsága érdekében ellenőrizhető. A bv. intézet rendje és a fogvatartás biztonsága érdekében, vagy egészségügyi okból a kapcsolattartás korlátozásának is helye lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.