Aktuális

Dér Heni: Nánási le akart vetkőztetni

kbv

Létrehozva: 2019.11.07.

Nánási Pál a nyuszis magazin egykori első számú alkotója, így egy ideje újra a kezébe vette a fényképezőgépet, s Tóth Andi után Dér Henit is levetkőztette. Az énekesnő sokat bevállal a fotókon, de azt kikötötte, nem vetkőzik le teljesen.

– Pali szeretett volna ennél is pikánsabb, akár meztelen képeket is, de én azt nem vállaltam. Szerintem sokkal szexibb és izgalmasabb egy ilyen sorozat, mint egy teljesen pucér. Megbízom Paliban, tudtam, hogy jók lesznek a képek, és nem is csalódtam  – magyarázta a Borsnak Heni, aki azt is elárulta, bár a képek csodaszépek, nem éppen idilli körülmények között készültek.

– Ez is Pali zsenialitása, ugyan tónak néz ki a képeken, de az valójában a balatoni nyaralójuk medencéje, aminek alját egy fekete fóliával fedte be, így komoly fizikai munkája is van ezekben a képekben. Szeptember eleje volt, és pont egy hűvösebb napot fogtunk ki, de szerencsére a felesége, Ördög Nóri sem bírja a hideg vizet, így fűthető a medence – folytatta az énekesnő, aki azért is vállalta be a szexi sorozatot, mert ezzel is szeretne segíteni az önbizalom-hiányos nőknek.

– Az én testem sem tökéletes. Motivációs előadásokra is járok kamaszokhoz, akinek mindig azt mondom, fogadják el magukat és hozzák ki a saját testükből a maximumot műtét nélkül is. Én is ezt teszem  – érvelt Heni, akit egyébként 12 évvel ezelőtt már fotózott Nánási.

– Már akkor is bitang jó csaj volt. Most mondhatnám, hogy fogalmam sincs, hogyan sikerült megállítania – sőt visszafordítania – az időt, de pontosan tudom, hogy mennyit tesz azért, hogy ilyen bomba alakja legyen – írta a csodálatos képekhez ajánlóként Nánási, aki elárulta a Borsnak, hogy ez elsősorban egy kültéri fotóstúdió amit most Heni avatott fel. Ő volt az első akit itt fotózott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól