Beherbálozva végzett Roland a tinilánnyal

Beherbálozva végzett Roland a tinilánnyal

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 17. 20:00
A brutális módon megölt 17 éves lány családját gyötrik a kétségek, szeretnék, ha Csenge gyilkosa szigorú büntetést kapna, de korántsem biztosak benne, hogy ez így is fog történni.
Bors

Országos felháborodást váltott ki 2017 szeptemberében egy 17 éves borsodnádasdi lány, K. Csenge meggyilkolása. A vád szerint a tinédzserrel egy 22 éves ismerőse, B. Roland végzett. 

A per a finisébe érkezett, holnap a Miskolci Törvényszéken még egy tanút és szakértőket is meghallgatnak, de akár a perbeszédek elhangzására is sor kerülhet. Az azt követő tárgyalási napon pedig ítélet várható az ügyben.

Mint arról a Bors többször beszámolt: K. Csenge holttestét egy vízaknában találták meg. A vádirat szerint az ittas és „herbálos” cigarettát is fogyasztó B. Roland ismerte a lányt, baráti viszonyban voltak. 2017. szeptember 2-án találkozót beszéltek meg az esti órákra a település temploma mellett található erdei ösvényhez. B. Roland vitatkozott a lánnyal, majd többször ököllel arcul ütötte, aki ennek következtében eszméletét vesztette. A férfi az öntudatlan állapotban lévő Csengét levetkőztette, majd az ösvény vízelvezetőjének csatornájába dobta a még életben lévő lányt, akinek halálát vízbefulladás okozta.

B. Roland azt állítja: nem ő végzett Csengével, ő már eszméletlen állapotban talált rá, megijedt, hogy azt hiszik, ő ölte meg, ezért a vízaknába dobta.

Csenge édesanyja már többször is kifejezte: attól tart, hogy a férfi csak enyhe büntetést kap.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.