Angelina Jolie munkáját folytatja Csősz Bogi

Angelina Jolie munkáját folytatja Csősz Bogi

Csősz Boglárka
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 02. 14:00
A híres dal szerint harcban soha nem gyenge a nő, és ez a megállapítás fokozottan igaz Csősz Boglárkára. A luxusfeleség az élet több területén bizonyított már eddig is, néhány hó­nappal ez­előtt azonban súlyos döntést kellett hoznia: a török válság miatt be kellett zárnia sikeres luxuskozmetikai cégét, megválva két tucat munkatársától.
K. Sz.

A kudarctól azonban nem tört le, hanem még nagyobb energiákkal kereste az új kihívásokat, amelyek a cannes-i nemzetközi televíziós vásáron jöttek vele szembe.

– Korábban is filmproducerkedtem már, mindig is közel állt hozzám ez a feladat. Több mint száz találkozón vettem részt a négy nap alatt a vásáron, elképesztően kimerítő volt, mivel a török partnercéggel formátumokat és végleges produktumokat is  vásárolunk és eladunk. Célunk, a török sorozatokat be­hozni Magyarországra és más balkáni országokba, valamint le is gyártani azok helyi verzióját – mesélte lelkesen Bogi.

Harcos énje azonban nemcsak az üzleti életben mutatkozik meg: az ENSZ jószolgálati nagyköveteként többek között az Oscar-díjas Angelina Jolie-hoz hasonlóan járja a világot és igyekszik felhívni a figyelmet a nők jogaira.

– Legutóbb Moldovában jártam, ahol még tabu a női menstruáció és a korai védekezés, ezért nagyon magas a tiniterhességek száma. Sokkoló adat, de hivatalosan a fiatal lányok 12 százaléka, valójában azonban legalább minden ötödik  átesett már egy terhességen 19 éves koráig.

Nem tudnak továbbtanulni, a legtöbbjük szülei külföldön dolgoznak, a nagyszülők pedig kevésbé tudnak hatni rájuk. Ki vannak szolgáltatva, és akkor még nem is beszéltünk az ellenük elkövetett fizikai vagy szexuális erőszakról. Ezen sürgősen változtatni kell – osztotta meg tapasztalatait Bogi, aki hamarosan a török nők jogai mellett szólal fel Nairobiban.  

– Törökországban is igen súlyos a helyzet: szexuális erőszak, rengeteg megszakított terhesség, komoly higiénia problémák veszélyeztetik a nőket. A célom, hogy a kismamák egészséges babákat hozzanak a világra és a terhességek tervezettek legyenek. A tervek szerint a közeljövőben Romániában, Ukrajnában és Magyarországon is felszólalok majd a nők jogaiért – tette hozzá a luxusfeleség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.