Advent - Programok a Várkert Bazárban

Advent - Programok a Várkert Bazárban

advent
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 28. 08:08
Advent négy vasárnapján, december 1. és 22. között ismét megrendezi a Várkert Bazár karácsonyi programsorozatát, amely minden korosztály számára tartogat különlegességeket - közölték a szervezők az MTI-vel.
MTI

A négy adventi vasárnapon négy téma köré épülő programokkal várják az érdeklődőket.

Napközben a látogatók ingyenes kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, előadásokat láthatnak és a kortárs iparművészeti vásár termékei között válogathatnak a Várkert Bazár Rendezvénytermének aulájában, a Déli Palotákban és a Testőrpalotában.

Az első adventi vasárnapon, december 1-jén a gyerekek, a családok lesznek a fókuszban. Ezen a napon minden a mesék, az elvarázsolt történetek köré szerveződik, de közös alkotásra és elmélyülésre is lesz lehetőség. Délelőtt a Kiskalász együttes Sünkarácsony című produkciója lesz látható, utána Szinetár Dóra mesél az adventről. Délután Bíró Eszter Az időmanó adventje című előadásával várják a családokat - olvasható az ajánlóban.

Mint írják, Az időmanó adventje rendhagyó 70 perces produkció, amelyben a műfajt megújítva először kapcsolódik össze élőzenei koncert, miniszínház és 21. századi vizualitás. A multimédiás, interaktív családi koncert és játék az idővel, élőben készített animációval.

A részletes program a https://varkertbazar.hu/advent olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.