Aktuális

A történelem valószínűleg legöregebb kutyusát találták meg Szibériában – fotók

Bors

Létrehozva: 2019.11.27.

Még múlt év nyarán osztott meg elképesztő fotókat egy svéd kutatócsoport: a szibériai permafrosztban egy megfagyott kutyatetemre bukkantak.

A tetem tanulmányozása remekül ment, mivel a fagy megfelelően tartósította a testet. Az egyelőre nem tiszta, hogy az állat egy farkas, vagy egy kutya, ám a tetem fogsora, bundája, de még a bajusza is makulátlan állapotban van. Mint kiderült, a lelet 18.000 éves.

Korábban már kijelentették, hogy a tetem egy kutyáé, azaz egy háziállaté: ez azt jelentené, hogy történelmünk során meghatározásra kerülhet az farkasok háziasításának pontos évszáma.

– Fantasztikusan konzervált tetemmel van dolgunk, amelyről eleinte nem is tudtuk megállapítani, mennyi idős. A tetem a szibériai permafrosztból került elő, ám eddig úgy tudtuk, hogy ezen a területen csupán több száz éves, esetleg évtizedes dolgok kerülnek elő a fagyból. Amikor megjött az eredmény, miszerint a tetem 18.000 éves, minden megváltozott. Abban az időben rengeteg olyan esemény zajlott, amelynek következtében a farkasokból kutyák lettek. Egyelőre nem tudjuk megállapítani, hogy a tetem egy késői jégkori farkasé, egy korai modern farkasé, vagy egy korai háziasított kutyáé – nyilatkozta Love Dalén, egy evolúciós genetikával foglalkozó professzor.

A tetemmel foglalkozó tudósokat lenyűgözte a lelet, további vizsgálata jelenleg is zajlik. Nyilatkozataik alapján bolygónk történelmét jobban megismerhetjük majd az állat további vizsgálatával.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713464111
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713464111
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713464111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713464111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze