A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói 2019. május 2-án fogták el a biatorbágyi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószerrel kereskedett. K. Zsolt eleinte letartóztatásban volt, majd a bíróság bűnügyi felügyeletet (lakhelyelhagyási tilalmat) rendelt el vele szemben.
A VVH nyomozói a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály munkatársaival közösen 2019. november 11-én kutatást tartottak a férfi biatorbágyi otthonában, hogy a drogkereskedelemből származó vagyonelemeket elvonják tőle.
A mindenre kiterjedő kutatás során a rendőrök lefoglaltak egy nagy értékű személyautót, valamint egy motorkerékpárt. A nyomozók az ingatlanhoz tartozó kertet is alaposan átvizsgálták. Ennek alkalmával a kutatásban résztvevő bűnügyi technikus a kerti bokrok tövében korábbi talajmozgatás nyomaira bukkant, amelyet a gyanúsított elmondása szerint saját kutyája ásott fel.
Több ilyen – kutya által felásott – részt is megvizsgáltak a rendőrök, de mindegyik üresnek bizonyult. A bűnügyi technikus a garázs mellett, a kerítés tövénél lerakott mulcsot is gyanúsnak találta. A felső réteg eltávolítása után, a tuják tövében, a földben elásva, több lefóliázott csomagban összesen 70 millió forintot és 354.605 eurót találtak a rendőrök, amelyet a vagyonelkobzás érdekében lefoglaltak.
(via police.hu)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.