A kormányfő az olasz Forza Italia párt vezetőivel, Silvio Berlusconi elnökkel és Antonio Tajani alelnökkel egyeztetett. A megbeszélés után közölte: érintettek európai ügyeket, az olasz-magyar kapcsolatokat és az Európai Néppárt kérdését is.
Kiemelte: az európai ügyeket illetően abban maradtak, hogy továbbra is a legszorosabban együttműködik Silvio Berlusconi pártja és a Fidesz az Európai Parlamentben és minden más európai intézményben.
A miniszterelnök közölte: a magyar-olasz kapcsolatok tekintetében arról tárgyaltak, hogy most olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amely a legmodernebb technológiával rendelkező cégek beruházásait honosítja meg Magyarországon, és számítanak az olasz vállalatokra.
Silvio Berlusconi egy üzleti delegációval el is jön majd Magyarországra, és tanulmányozni fogják a befektetési lehetőségeket- tette hozzá.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az Európai Néppárt ügyében arról beszéltek, hogy „mi a néppárton belül nagyon közel vagyunk egymáshoz, mind a ketten kifejezetten ellenezzük a migrációt, ellenezzük az adóemeléseket, ellenezzük a versenyképességet rontó gazdasági európai döntéseket, ellenezzük az adózás szabályainak uniós szintre való emelését”.
Azt mondta: „mi egy olyan pártszövetség vagyunk, egy olyan páros vagyunk az Európai Néppárton belül, amely a jövőben is együtt kíván működni”.
Orbán Viktor szerint „ezért ők nagyon győzködnek bennünket, hogy maradjunk is benn az Európai Néppártban, de erről majd később fogunk döntést hozni, hogy ha letisztultak a viszonyok az Európai Néppártban”. Hozzátette: „ahhoz még néhány hétre azért szükség lesz.”
Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) rendezvényére érkezett Rómába, a CDI – amelynek egyik alelnöki tisztségét a kormányfő tölti be – az olasz fővárosban tartja soron következő vezetőségi ülését – mondta korábban Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.