Nem egy családi konfliktus robbant már ki amiatt, hogy a férj órákra bevette magát a fürdőszobába – alapos megfontolásból. Például, hogy megússza a részvételt valamilyen házimunkában, vagy hogy elmeneküljön a neje nyaggatása, „vérszívása” elől.
Hiába, a férfiak is igénylik az „énidőt”, ezt pedig legtöbbször a kádban fekve vagy a zuhany alatt állva adják meg maguknak. Sőt egy brit felmérés szerint a férfiak évente hét órát töltenek el a fürdőszobában csak azért, hogy nyugalmat találjanak.
Nyugipercek, dugikaja
A megkérdezettek többsége kerek perec bevallotta: a párja vagy a gyerekek miatt menekül a fürdő csendjébe. Sokan válaszolták azt is, hogy csak egy kicsit nyomkodni szeretnék a mobiltelefonjukat – nyugodtan. A megkérdezettek 45 százalékának azért fontos az a legalább pár perc csend, mert végre jut egy kis ideje csak saját magára, 25 százalék pedig egyenesen el sem tudná képzelni, hogyan viselné el a mindennapokat a fürdőszobai nyugi nélkül.
A résztvevők 14 százaléka mondta azt, hogy könyvet vagy újságot olvasgat ilyenkor, de olyan is volt a válaszadók között, aki elárulta: nemegyszer dugott már el ételt a fürdőszobában, amit az ilyen lopott percekben majszolt el.
Tudjon semmit csinálni!
A Bors által megkérdezett pszichológus, Takács Péter nem lepődött meg az eredményen. Azt mondja, mindenkinek szüksége van néha arra, hogy magával tudjon lenni, így természetesen a férfiaknak is.
– Hogy egy lakásnak melyik az a kis zuga, ahova vissza tud vonulni az ember, le tudja zárni vagy éppen el tudja kezdeni a napot, mindenkinél egyéni. A ma embere nagyon túlterhelt, sok időt töltünk a munkával. Lényegesen több információval terheljük magunkat, mint negyven-ötven évvel ezelőtt.
Kell a napnak egy olyan szakaszának lennie, amikor fél vagy akár egy órára olyan dolgot csinálunk, amivel visszazökkenünk egy olyan állapotba, amelyben kevés az információ. Szükség van a feltöltődésre és a regenerációra – hangsúlyozza a Borsnak Takács Péter. – Szükségünk van szinte mindennap egy kicsit semmit csinálni. De ezt meg kell tanulni! Ha nem sajátítjuk el, akkor könnyen jelentkezhetnek a kimerülés tünetei, például feszültség, ingerlékenység, türelmetlenség.
A nő takarít
Bár a fürdőszobai kikapcsra szükségük van a pasiknak, a helyiség takarítását már nem vállalják be túl nagy lelkesedéssel. A megkérdezett férfiak 44 százaléka felelte azt, hogy a párjuk jóval többször takarítja otthon a helyiséget, mint ők, ugyanakkor a felmérésben válaszoló 1000 nő 72 százaléka azt válaszolta: jórészt ők takarítják a fürdőt, ahogyan a többi szobát is.
A kutatás arra is rámutat: nem minden feleség viseli el a férj ilyen jellegű elvonulását. A megkérdezett férfiak 85 százaléka azt mondta, nemegyszer nyit rá a párja vagy éppen a gyereke, és zavarja meg az „énidejét”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.