Műsorvezetőnek áll a luxusfeleség?

Műsorvezetőnek áll a luxusfeleség?

Viasat 3
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 18. 17:14
Köllő Babett színésznő, akit többek között a Kontrollban és a Férfiaktban, legutóbb pedig a Feleségek luxuskivitelben című valóságshow-ban láthattak a nézők, most ismét izgalmas szerepre készül: a 200 első randi legfrissebb részében bukkan fel. A színésznőt, aki saját magát játssza, műsorvezetőnek kérik fel, aminek köszönhetően jó kis kalamajkába kerül.
Bors

„A sorozatban Csősz Bogival együtt játszom, mindketten magunkat alakítjuk, és így továbbvisszük ugyanazt a szálat, amellyel a Feleségek véget ért, sőt: a szokásos csatározásunk még inkább kiéleződik” – mesélte a színésznő. Babettet szerepe szerint egy jótékonysági gála műsorvezetőjének kérik fel, akárcsak Csősz Bogit.

„Egymástól függetlenül keresnek meg minket, engem a Rolandot játszó Sándor Péter próbál befűzni egy konditeremben. Bogival csak akkor szembesülök, amikor bemegyek a szerkesztőségbe – ekkor kezdődnek el a bonyodalmak” – tette hozzá a színésznő. Az pedig, hogy mi sül ki ebből az igencsak feszült helyzetből, a sorozat legújabb epizódjából derül ki.

Babett azt is elmondta, hogy imádja a sorozatot, az első évadot is szívesen nézte. „Szeretem, hogy nagyon jó, A-kategóriás színészek szerepelnek benne – egyébként ez lenne a minimum, hogy színészek játsszanak a magyar sorozatokban is… A stáb nagy részét ismertem, sokukkal dolgoztam már együtt, és nemcsak a színészekkel, hanem például a sminkesekkel és a fotóssal is.

Mondhatom, hogy baráti társaságba csöppentem, és bár sok volt a munka, nem éreztem, hogy kemény és megfeszített lenne a tempó. Nagyon jó buli, szuper hangulat volt, nem rekesztettek ki minket, az első pillanatban sikerült beilleszkednünk” – sorolta pozitív élményeit a színésznő.

Hogy miként alakul Babett és Bogi viszonya, azt a 200 első randi következő részéből tudhatják meg a nézők – a sorozat epizódjai pedig minden hétköznap 20 órától láthatóak a VIASAT3 csatornán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.