Kulka János fotójával van tele az ország - fontos ügy mellé állt a színész

Kulka János fotójával van tele az ország - fontos ügy mellé állt a színész

rózsaszín
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 27. 18:30
A bajban ismerszik meg az ember: saját bajában is jótékony ügy mellé állt az agyvérzésen átesett Kulka János. 
Kósa-Boda Veronika

A színész rózsaszínt húzott, hogy így hívja fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára. Október az alattomos kór elleni küzdelem hónapja világszerte, ezért Varga Dániel, Kulka és még egy tucat közismert férfi öltözött rózsaszínbe – hogy hangsúlyozzák a férfiak szerepét a mellrák elleni küzdelemben.

Önmagában az, hogy rózsaszínt viselnek, banálisnak tűnhet, pedig nem az: a kampány a férfiakat szólítja meg elsősorban, ugyanis ők is tehetnek a korai felismerésért!

Viselj rózsaszínt októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában!

-- Férjként és apaként egy ideje már nem csak magamra kell vigyáznom. Fontosnak tartom, hogy a mindennapi örömök és kihívások sodrásában feleségem számára támasz tudjak lenni azokban a helyzetekben is, amikor egy nő úgy érzi, "egyedül van" a problémájával.

A kampány számomra arról szól, hogy minden kapcsolatban figyeljünk egymásra és, ha kell, cselekedjünk a társunk helyett is - mondta a kampányról Varga Dániel, olimpiai bajnok vizilabdázó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.