Szerencsés esetben az első randi emléke egy életen át kíséri az embert, amire jó érzés visszagondolni, a gyomorban repkedő pillangókkal és az optimálisan elcsattanó első csókkal együtt.
Na ilyen élményben volt része két brit kiskamasznak, akik egy egész napot tölthettek együtt, amihez a srác anyukája, Zoe Hayes némi anyagi támogatást is nyújtott zsebpénz formájában. A 12 éves fiú és barátnője egy délutáni pizzázást is beiktatott, de az edinburgh-i Pizza Expressben a gyerekek észrevették, hogy nincs meg a pénz nagyrésze. Azonnal hívta is az édesanyját a fiú, hogy mit tegyen. Hayes ezután felhívta az éttermet, ahol azt mondta a vezető, hogy majd meglátják, mennyi a túlfogyasztás, és legfeljebb azt a részt később kipótolják. Az anya a biztonság kedvéért még egy telefont megeresztett, akkor a tulaj azt mondta, ne aggódjon, majd ők fedezik a számlát. Hayes gondolta, hogy már rendeltek a gyerekek, és ebből a tulaj látta, hogy nem lesz gond a végösszeggel, így az anya is megnyugodott.
Végül, amikor a fia hazaért, elmondta, hogy valójában a tulaj ekkor azt mondta nekik: rendeljenek, amit csak szeretnének, és tegyék el a pénzt, mert a vacsorájuk a ház ajándéka. Így is lett, a számla pedig nagyjából 35 angol fontnál véget ért.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.