Bűnbocsánat nélkül halt meg Szita Bence gyilkosa

Bűnbocsánat nélkül halt meg Szita Bence gyilkosa

elégtétel
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 01. 05:00
A sors beteljesítette azt, amit egy emberként kívánt az ország: immár egyetlen tagja sem él a Szita Bencét bestiális kegyetlenséggel meggyilkoló triónak. A hármasból utolsóként Kertész József ereszkedett a pokolba.
Bors

Ahogy korábban megírtuk, hosszan tartó betegség után a tököli rabkórházban meghalt Kertész József, a 11 éves Szita Bence utolsó életben maradt gyilkosa. Polcz Erika még 2017 januárjában mellrák, míg Bogdán József idén júniusban tüdőrák következtében vesztette életét.

A Bors információi szerint Kertészt már jó ideje nem látogatták, lánya és volt felesége megtagadta őt, nem tudtak neki megbocsátani, így a halála előtt sem búcsúzott el tőle senki a családtagjai közül.

Túlélte a hóhérokat

– Teljesült a régóta hangoztatott álmom, sikerült túlélnem Bence gyilkosait. Végre beteljesedett az elégtétel, és hosszú idő után, Kertész halálával elkezdődhet a lelki megnyugvás időszaka. Az élet szerencsére igazságosan leosztotta a lapokat és végrehajtotta a halálos ítéleteket – magyarázta a Borsnak Bence nevelőapja, aki borzasztóan nehéz időszakon megy keresztül. Ahogy arról korábban beszámoltunk, Gyöngyi Sándor daganatos megbetegedéssel harcol.

– Ugyan a hasnyálmirigyrákot egyszer már nemrég leküzdöttem, másfél hónapja sajnos áttétek alakultak ki a májamban. Másodszor kell szembenéznem a gyilkos kórral, de a jó hír olyan pluszerőt és energiát ad, ami biztosan elegendő lesz ahhoz, hogy ismét felülkerekedjek a betegségen – mondta az 53 éves férfi.

A nevelőapának most újabb kezelésekre kell járnia. A kemoterápia emberpróbáló mellékhatásokkal jár, amiket férfiasan és méltóságteljesen visel. Mint mondja, ki akar mászni a gödörből, s ahogy korábban is említette, a gyilkosok halálhíre többet ér számára egy kemoterápiás kezelésnél.

– Erős dózist kapok, amitől nagyon nehéz a mozgás. A lányommal élek, ő minden segítséget megad a hétköznapokban – tette hozzá.

Az utolsó interjú

Kertész Józseffel a Bors készített interjút utoljára, idén júliusban. A kába, látszólag összetört férfi akkor azt mondta: négy éve beszélt utoljára a lányával, azóta semmit nem tud a családjáról. Ezen pedig vélhetően ő maga sem csodálkozhatott, hiszen a kegyetlen gyilkosság előtt durván terrorizálta és bántalmazta is őket, felesége ezért vált el tőle.

Mostohája tervelte ki

2012. október 29-én tűnt el  Szita Bence. A fiút napokig keresték, végül csak megkínzott holttestére bukkantak rá. A kisfiút megverték, ásóval súlyos sérüléseket ejtettek rajta, majd élve eltemették.

A gyilkosságot nevelőapja párja, Polcz Erika tervelte ki. Két segítője volt: Bogdán József és Kertész József. Tényleges életfogytot kaptak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.