Brutálisan megverte, fogva tartotta és kifosztotta barátját egy fiatal Mosonmagyaróvár környékén

Brutálisan megverte, fogva tartotta és kifosztotta barátját egy fiatal Mosonmagyaróvár környékén

bántalmazás
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 07. 14:01
A fogva tartott fiatal végül a tetőtéri ablakon keresztül szökött meg.
Kisalföld

A Győri Járási Ügyészség négy bűncselekmény elkövetésével vádolja a más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő, jelenleg 23 éves férfit.

A vádirati tényállás szerint az elkövető tavaly tavasszal Mosonmagyaróvárhoz közeli otthonába hívta két évvel fiatalabb barátját, majd minden előzmény nélkül bántalmazni kezdte: ököllel többször arcon ütötte, majd többször az arcába térdelt. Ezt követően elvette a bankkártyáját, az 50 ezer forint értékű mobiltelefonját és 7 ezer forint készpénzét, majd bezavarta a fotel mögé. A sértett öt és fél órát töltött a fotel mögött. Este 9 óra körül – miután a bántalmazott fiatal félelmében hányt is – a vádlott megengedte, hogy a sértett a fotelba üljön. Itt kellett töltenie az éjszakát is.

Másnap délelőtt a vádlott megkísérelt készpénzt felvenni a sértett bankkártyájához tartozó bankszámláról, de ez nem sikerült neki.

A fogva tartott fiatal a délutáni órákban az első emeleti szobából a tetőtéri ablakon kimászva, a tetőről lemászva szökött meg. A bántalmazója mindvégig bezárva tartotta, ételt nem adott neki, egyetlen pohár vizet kapott és a mosdót is csak egyszer, reggel használhatta.

A sértettnek az ütésektől az alsó és felső állcsontja, valamint járomcsontja is eltört, meg kellett műteni.

A vádlott hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ügyében a Győri Járásbíróság fog dönteni – olvasható a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfői sajtóközleményében.

(Kisalföld)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.