Történelmi tévhitek nyomában - Egy iráni kódex bizonyítja a hun-magyar rokonságot?

Létezik egy örmény-hun szójegyzék egy kódexben, amit egy iszfaháni – Irán harmadik legnagyobb városában lévő – kolostorban őriznek, és bizonyítja a hun-magyar rokonságot.

Csakhogy ez a kódex nem létezik, még a kolostor sem! Az, hogy Petőfit elhurcolták az oroszok harmincezer társával együtt, szintén tévhit, hiszen 1849-ben egyet sem vittek el – egy másik legenda szerint a Habsburgok úgy tudták kifizetni az adósságukat egy bankárnak, hogy ki­provokálták a mohácsi vereséget 1526-ban. Rengeteg történelmi tévhit él a mai napig, magyar történészek egy csoportja pedig azon dolgozik, hogy ezeket eloszlassa.

Győztes néppel jobb azonosulni

– Téveszméi minden nemzetnek vannak, kinek több, kinek kevesebb. Ezek mindig is léteztek, de az internet által felerősödtek – kezdte a Borsnak Lőrinc László történész, aki egyben a Történelemtanárok Egyletének alelnöke, valamint a tévhitek eloszlatására létrehozott tenyleg.com szerkesztője. Mendemonda az is, hogy a boszniai hegyekbe épített piramisok, amiket az ősmagyarok készítették. Természetesen ez már tudományosan igazolt tévedés, aminek könnyedén utána lehet járni.

A történész szerint minden nép kreál maga számára történelmi mítoszokat, méghozzá érzelmi alapon. Jó példa erre az a téveszme, hogy a hunok és a magyarok rokonságban állnak egymással. – A mi nemzetünk is elhiszi, hiszen a hunok egy győztes nép, akik harcias magatartásukkal hatalmas birodalmat tudhattak magukénak. Melyik nemzet ne vallaná a sajátjának? Persze a kutatások ezt az állítást megcáfolták, ami nem is baj, hiszen a hunokat gyűlölték szerte Európában, mert rettentő kegyetlenek voltak – mondta a történész.

A Történelemtanárok Egyletének az volt a célja, hogy létrehozzanak egy olyan felületet, ahol a legendák cáfolatai eljutnak a fiatalokhoz, hiszen, ha az internetes keresőbe beírják a témák hívószavait, az szinte csak tévedéseket dob föl, de ellenérvet nem találni. Ezért magyarázó videókat készítettek, tényszerű cikkek sorát írták.

Van, aki azonban azt állítja, ha ő történész lenne, a magyarokra rossz fényt vető dolgokat eltitkolná. Mint Lőrinc László mondta, valaki azon háborgott, hogy megírták a II. világháborús ma­gyar hadsereg ke­gyetlenkedéseit, felháborodott, hogy ezt még tanítják is az egyetemeken. A kérdés adott: szükséges-e megtudnunk egy történelmi ese­ményről, hogy az valóban úgy történt vagy sem?

– Gyermekkorban teljesen jók ezek a mesék, de középiskolában már szükség van az igazságokra – somázott a történész.

Miattunk is forog a helikopter

A tenyleg.com oldalon a „Melldöngetős” rovatba azok a témák kerülnek, amikkel elbüszkélkedhetnénk, de nem tesszük, mert nem veszünk róluk tudomást, vagy egyszerűen mára elfelejtettük őket.

– Rengeteg kulturális vívmányunk van, amikről elfelejtkezünk. Ilyen többek között a vallás-türelmet biztosító tordai határozat, vagy az egyik legjobb európai egészségügyi törvény 1873-ból. A tudományos ismeretterjesztő cikkeket az adott kor egy-egy jeles kutatója írja meg.

Egyszer cikket akartam írni Asboth Oszkárról, akiről azt lehetett tudni, hogy feltalálta a helikoptert. Elmentem a Közlekedési Múzeumba és kiderült, hogy erről szó sincs. Fellapoztam a szakirodalmat és megismertem a valódi helyzetet. Mint kiderült, az eredeti szabadalmat Németországban nyújtották be német feltalálók, két másik magyarral, Madzsar József orvossal és Barta Miksa biztosítási igazgatóval, de róluk valamiért megfeledkeztünk – mondta a szakember.

Légből kapott történetek

– Sokan vannak, akik annak bizonyítására keresnek racionális érveket, amiben hinni akarnak. Egy jó példa erre az a széles körben terjedő legenda, hogy Finnországban nem tanítják a finn-ugor nyelvrokonságot. Könnyen bizonyítható, hogy ez nem igaz. Csak be kell írni a keresőbe a megfelelő kulcsfogalmakat, és már látjuk is, hogy finnországi tanszékek épültek erre a tudo­mányágra. Aki a tények ismeretében is elhiszi, az nyilvánvalóan ezt nagyon hinni akarja és meg sem hajlandó hallani az ellenérveket – magyarázta a szakember.

Az interneten nem könnyű mindig eligazodni, de nem árt gyanakodni, ha olyan oldalt látunk, ami nem közli a forrást. Ilyen oldalnak sose higgyünk. Szakmailag az elfogadható, ha a kérdéskör kutatói megadják a bizonyító okirat levéltári számát, vagy egyszerűen lefotózzák azt és közzéteszik a cikkben. Van, aki meghamisítja a forrást, ami viszont újabb zavart kelt egy-egy legenda valóságtartalmának felderítésében.