Telefontöltő miatt verte szét barátja fejét Gyula, majd lefeküdt aludni - 18+

Telefontöltő miatt verte szét barátja fejét Gyula, majd lefeküdt aludni - 18+

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 08. 21:00
Több mint három évvel a kegyetlen gyilkosság után ismét tárgyalják a kalapácsos gyilkos néven elhíresült P. Gyula ügyét.
Bors

A Pécsi Törvényszék korábban a 60 éves pécsi lakost különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizenöt év fegyházra ítélte, de az idén júniusban tartott ülésen a Pécsi Ítélőtábla bizonyítást rendelt el, így most orvosszakértő meghallgatásával folytatódik az eljárás.

A gyilkos, az áldozat és annak élettársa egy bódéban laktak egy pécsi ingatlan területén és rendszeresen italoztak. A két férfi így tett 2016. július 19-én is, amikor P. Gyula nem találta mobiltelefonjának töltőjét és a harminc évvel fiatalabb barátját kérte számon, hogy hol van, őt vádolva meg azzal, hogy ellopta.

A gyanúba kevert férfi magához vett egy kést, majd azzal az akkor 60 éves társa felé vette az irányt, aki azonban nem hagyta magát, egy kalapáccsal akkorát ütött a kezére, hogy abból kiesett a fegyver. A férfi ennek ellenére sem adta fel: egy cipőfűzőből készült hurokkal indult a bódéba bement vádlott után.

Gyula ekkor már testszerte ütlegelni kezdte, majd a már mozgásképtelenné vált férfinak a fejére is több ütést mért. A sértett a bántalmazásban elszenvedett sérülések hatására az éjszaka folyamán meghalt. Gyula a támadást követően a bódéban és környezetében rendet rakott, majd – mint aki jól végezte dolgát – lefeküdt aludni. Amikor a másnap reggeli órákban észlelte a barátja halálát, bejelentést tett a rendőrségen.

A tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetőjével szemben a bíróság enyhítő körülményként értékelte a büntetés kiszabása során a vádlott idős korát, betegségét, enyhe fokban korlátozott beszámítási képességét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.