Ördögi tervet eszelt ki egy 28 éves férfi, aki rablásokkal próbált volna felhalmozni magának elegendő vagyont a közelgő szabadságvesztése idejére. A pancser bűnözőn azonban kifogtak az álmosdi nyugdíjas asszonyok.
A férfi a 2018. decemberi nem jogerős szabadságvesztésre ítélése után úgy döntött, hogy vagyon elleni bűncselekményekkel próbál magának „tőkét” felhalmozni szabadságvesztése idejére. A férfi megjelent a Hajdú-Bihar megyei Álmosdon, ahol az egyik utcában kifigyelte az idős, nehezen mozgó, védekezésre korlátozottan képes, egyedül élő embereket.
A pitiáner rabló aztán az év elején akcióba lendült. Január 29-én délután megjelent az egyik ház előtt, hogy az ott lakó 72 éves idős nőtől pénzzé tehető tárgyakat lopjon el. A férfi lekapcsolta a ház villanyóráját, hogy a sötétség leple alatt bejusson az ingatlanba. A kazánházba az ajtó feltörését követően bejutott, azonban a vádlottat cselekménye közben megzavarták, ezért a helyszínről elmenekült.
A kitartó férfi nem adta fel, és egy óra múlva a szomszédos háznál is bepróbálkozott. A kerítésen átmászott, majd a bejárati ajtóhoz sietett. Ekkor következett be a számára nem várt fordulat, a 79 éves tulajdonos házőrző kutyája ugyanis észrevette, és mindkét lábát megharapta, közben folyamatosan ugatott. Ezt meghallva az idős nő kiment az udvarra. A férfi azért, hogy be tudjon jutni a házba, három alkalommal ököllel fejbe vágta az asszonyt, majd a karját megragadva hadonászott.
A megrémült asszony kiabálni kezdett, a férfi pedig attól való félelmében, hogy a hangoskodásra a szomszédok megjelennek, inkább elfutott. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a vádlott szándéka nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult – fogalmaz a vád.
A Debreceni Járásbíróság kedden tart előkészítő ülést az ügyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.