Aktuális

­­­­Már a pénz sem tartja össze Jollyt és Suzyt, férje teszi zsebre az énekesnő gázsiját

Bors

Létrehozva: 2019.09.24.

Szemérmetlenül nagy pénzt kaszál egy-egy fellépéssel Jolly és Suzy, a válás előtt álló mulatós zenészek mégsem hajlandók együtt fellépni. Jolly ráadásul már új duettpartnert is talált magának a szőke ciklon helyett.

Több mint tíz éve mulattatja együtt a közönséget a népszerű zenészpáros, Jolly és Suzy, de magánéleti összeférhetetlenségük miatt, úgy tűnik, már a munkakapcsolatot is végleg lezárták.

A Bors biztos forrásból megtudta, hogy Jollyék sztárgázsiért, 300 ezer forint plusz áfáért dalolnak mintegy 45 percet, és még az útiköltség díját, kilométerenként száz forintot is zsebre tesznek, lehet az koncert vagy lagzi. A Bors május végén robbantotta a hírt, hogy Jolly és Suzy házassága nyolc év után válságba került. Néhány nappal később maga a férj is beismerte, hogy négy hónapja elköltözött otthonról, noha a munka to­vábbra is összeláncolja feleségével.

– Soha ne mondd, hogy soha, de úgy érzem, nekünk Suzyval már nincs visszaút. Sem én, sem ő nem tettünk lépést a békülés felé, és azt kell mondanom, nekem ez így jó, mert mindig jó dolog kilépni egy rossz házasságból. Együtt járunk fellépni, eleget teszünk a kötelezettségeinknek, de hazafelé már külön utakon megyünk. Egyre több szólófellépést tervezek, bár rajtam nem fog múlni a közös munka a szerződések lejárta után sem – mondta akkoriban lapunknak Jolly, aki bár néhány hónappal később visszament a feleségéhez, mégsem tudták megmenteni a menthetetlent.

Most pedig már a közös fellépéseknek sem tudnak eleget tenni. A Bors informátora szerint a múlt hét végi közös koncertjükre is csupán Jolly érkezett meg, és a bennfentese szerint ez nem volt véletlen. A duó egy sportcsarnokban lépett volna színpadra, de a feleség – lerobbant autójára hivatkozva – lemondta a bulit.

Újabb közös fellépéseket állítólag már nem is vállalnak, a már együtt lekötött koncerteket megtartják, de ez­után mindketten önálló karrierbe kezdenek. A válás anyagilag minden bizonnyal Suzyt érinti érzékenyebben, mert egyedül aligha kérhet el akkora gázsit, amekkorát Jollyval keresett. Férje azonban kifejezetten jól jár, ő ugyanis már megtalálta új duettpartnerét, aki a tizenhét éves fia, Szilveszter, így a 300 ezer plusz áfa, plusz útiköltség most is családban marad.

Lapunk a két főszereplőt, Jollyt és Suzyt is szerette volna megkérdezni a történtekről, de egyikükkel sem tudtunk érdemben beszélni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142431_auto_resized.jpg
ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713617411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713617411
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban