Nem várt fejleménnyel folytatódott a két évvel ezelőtti fővárosi, Dózsa György úti halálos baleset ügyének tegnapi tárgyalása, az ülésen ugyanis levetítettek egy eddig sosem látott felvételt a tragédiáról. A videót nem más, mint a fehér luxusautót vezető M. Richárd készítette. Az elsőrendű vádlott a telefon kameráját maga felé fordította, a felvételt pedig még a becsapódás sem tudta megszakítani.
– Nem arról szólt, hogy az egómat fitogtatva felvétel legyen magamról. Az autót az akkori páromnak vásároltam, a videót pedig neki szerettem volna elküldeni, jelezvén, hogy ezt kapja tőlem meglepetésként. A telefon nem a kezemben, hanem a pohártartóban volt – magyarázta M. Richárd.
A védője azt kérte, hogy a videó bemutatásának idején zárják ki a sajtó képviselőit a teremből, de a bírónő elutasította ezt. M. Richárd kérésére azonban nem játszották le a végén azokat a hangokat, amiket kiadott az ütközés után.
A tárgyaláson négy tanút is meghallgattak, akik testközelből élték át és mesélték el a drámai pillanatokat. Az egyikük egy falhoz csapott bogárhoz hasonlította az egyik sérültet, mindannyian megrendülve emlékeztek vissza a borzalmakra.
– Nagyon rossz érzés a videót újra látni, de főleg a tanúk elmesélését volt szörnyű hallgatni a baleset utáni pillanatokról. Szívesen kihagytam volna ezt az életemből – kommentálta a Borsnak M. Richárd a szünetben.
A balesetben elhunyt egyetemista fiú édesapját is megviselték, s felháborították a látottak. A férfi összeroskadva ült a padon a felvétel megtekintése után.
A pszichológus szakértő megállapítása szerint a vezetésre alkalmatlan M. Richárd indulatvezérelt, egoista és öntörvényű személyiség, aki hajlamos túl nagy kockázatot vállalni akkor, ha közlekedési konfliktusba kerül.
Ismeretes, M. Richárd 125-140 kilométeres sebességgel haladt, amikor N. József kis ívben kanyarodott be elé úgy, hogy az elsőbbséget nem adta meg számára. Két ember vesztette életét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.