A felismerhetetlenségig összeroncsolódott az a kocsi, amely egy kamionnal ütközött hétfő délután a 81-es főúton. A Lexust vezető S. Zoltán egy kormányrántással letért saját sávjáról, és egyenesen a monstrumnak száguldott. A balesetben nem sak ő, de párja, I. Beáta, és két jó barátjuk, a hátsó ülésen utazó, Győr-szerte ismert és köztiszteletben álló tanár házaspár, W. László és Erika is meghaltak.
Baráti gesztus
A W. házaspár aznap egy táncrendezvényről tartott hazafelé győri otthonukba, már nem jártak messze.
– Erika nyugdíjasként is igen aktív életet élt, egy tánccsoport tagja volt. Laci mindenhova elkísérte – mondta a Borsnak a család egyik barátja. – Csapatbusz is indult Győr felé, de Erika táncostársa, Beáta felajánlotta, hogy majd ők hazaviszik őket. Bár soha ne ültek volna bele abba a kocsiba! – fakadt ki a barát. Az autót S. Zoltán vezette, akit mindenki rutinos és a szabályokat betartó sofőrnek ismertek.
– Zoli nagyon odafigyelt, ha vezetett, nem ment gyorsan, soha nem büntették meg. Olyat is hallottunk, hogy előzni akart, de több helyről kaptunk olyan információt, miszerint indokolatlanul tért át a másik sávba. A szakértők véleményére várunk, teljesen összetörtünk – mondta a Borsnak Beáta egyik rokona.
– Mire én odaértem, az a kocsi úgy nézett ki, mint valami papírdoboz, amit összenyomtak – mesélte lapunknak a baleset egyik szemtanúja. – A kamion sofőrje saját lábán kikecmergett ugyan a vezetőfülkéből, de jól láthatóan ő is sokkos állapotban volt. Amikor elhaladtunk az autó mellett, és benéztünk, láttuk, hogy a bent ülőknek esélyük sem volt a túlélésre. Míg élek, nem felejtem el azt a látványt. Örökre beleégett a szemembe – ingatta a fejét a férfi.
Gyászol a város
A hír hallatán egész Győr gyászba borult, mindenki ismerte ugyanis a pedagógus házaspárt. László korábban egy két tannyelvű gimnázium igazgatója volt, míg felesége fizikatanárként tanított az intézményben.
– Nincs az a tanár vagy diák, aki ne gyászolná őket. Az utolsó pillanatig reménykedtünk benne, hogy nem ők ültek abban az autóban – mondta magába roskadva László egykori kollégája. Ottjártunkkor már fekete zászló lobogott az épületen, a tantestület tagjai szomorúan lézengtek a folyosókon.
– Laci több évtizede tanított itt, aztán 2010-ben igazgató lett, míg Erika mellette dolgozott tanárként. Mindkettőjüknek a pedagógia és a tanítás volt az élete, nemcsak munka volt ez nekik, hanem igazi hivatás, mindkettőjük többszörösen díjazott tudós és tanár volt.
Régi szerelem
László és Erika egyetemen ismerkedtek meg.
– Fizika szakos hallgatóként Pécsen jöttek össze, azóta elválaszthatatlanok, évekig egymás mellett dolgoztak, aztán két éve ugyanazon a napon mentek nyugdíjba – mondta a kolléga.
– Nyugdíj után is aktívak maradtak, figyeltek az iskolára, Erika tavaly még óraadó fizikatanárként vissza is tért. Boldogok voltak, ezt csak megkoronázta, hogy tavaly megszületett a várva várt unokájuk is – tette hozzá könnyes szemmel.
A rendőrség még nem tudja, mi okozta a balesetet, az ügyben szakértők bevonásával nyomoznak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.