Ismeretes: egy tavalyi borfesztiválon halálra verték a borász H. Csabát, miután a férfi felszólította őket, hogy rossz helyen állnak a kocsijukkal. Ők azonban a bíróság előtt azt állították: ők nem gyilkoltak, sőt H. Csaba támadt rájuk.
– Ők voltak, akik az utunkat állták. Káromkodtak felénk, de nem akartunk bajt, így pálinkával kínáltuk őket, abból ittak is. Én beszélgettem ezután, amikor egyik pillanatról a másikra nekünk estek, H. Csaba szemen ütött, ami látszott is, amikor rabosítottak. Norbert kérte, hogy menjenek el, hagyjanak – mondta V. János.
– Nem nyúltam hozzá, azt sem tudtuk, hogy meghalt egy ember, amiért részvétünk, de nem mi tettük. Amikor a rendőrségen közölték velünk, mivel vádolnak, megdöbbentünk – állította a férfi. Mikor rákérdeztek, hogy mi végezhetett a fiatalemberrel, János azt mondta: egy rejtélyes betegség játszhatott közre, amelyre a vádiratban is utaltak. Eszerint a férfi a betegség és a verés által kiváltott stressz együttesébe halhatott bele. A két férfit nem tették előzetesbe, szabadlábon védekezhetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.