Körfűrésszel tört be egy nő a botoxklinikára, hogy ellopja az összes ránctalanító krémet – videó

Körfűrésszel tört be egy nő a botoxklinikára, hogy ellopja az összes ránctalanító krémet – videó

anyuka
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 28. 19:00
Vajon ennyire fél az öregedéstől?
Bors

Augusztus 23-án történt a furcsa eset, amelyet a houstoni klinika biztonsági kamerája az elejétől a végéig rögzített. Este fél nyolc körül egy harmincas-negyvenes éveiben járó nő teli erőből elkezdte tépni az épület ajtaját, ám mire rájött, hogy ez így nem fog működni, egy szerszámmal tért vissza.

A nő a rendszám nélküli Mercedeséből kipattant, majd kis kézi körfűrészt bevetette, és sikeresen behatolt a botoxklinika épületébe, ezt követően pedig öregedést késleltető kozmetikumokkal távozott a helyszínről.

– Egy átlagos, gazdag anyukának tűnik, aki nem törődik más tulajdonával, de még a saját biztonságával sem. Itt arra gondolok, amit azzal a fűrésszel tett – nyilatkozta a botoxklinika tulajdonosa, Alonzo Perez.

– Az embereknek manapság már normálisnak számít, hogy elveszik más tulajdonát, amiért egyesek keményen megdolgoztak – tette hozzá csalódottan Perez.

A rendőrség azóta is keresi az elkövetőt, amihez a nyilvánosság segítségét is kérik. A botoxklinika tulajdonosa 5000 amerikai dollárt, vagyis közel máséfél millió forintnak megfelelő összeget ajánlott fel annak, aki segít a tolvaj nyomára bukkanni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.