Ennek az asszonynak 11 unokája van, mégis sokkal fittebb, mint legtöbbünk - fotók

Ennek az asszonynak 11 unokája van, mégis sokkal fittebb, mint legtöbbünk - fotók

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 29. 20:00
63 évesen kezdett szörfözni. Alighanem erre mondják: soha nem késő elkezdeni.
Bors

Ötödik gyermeke születése után döntött úgy az asszony: ezentúl a testépítésnek szenteli az életét. Sharon Mehalek ma 67 éves, öt gyermekétől összesen 11 unokája van - szabadidejében pedig előszeretettel szörfözik vagy épp snowboardozik.

A szörfözésbe 63 évesen kóstolt bele először, a fitnesz azonban jóval régebbi - immár harmicéves - szerelem, amit szeretne fiainak és lányainak, valamint unokáinak is továbbadni. “Mindig is nagy családra vágytam. Először 22 évesen lettem anyuka, és öt gyermekem született nyolc év alatt. A negyedik után tudtam, hogy fitt szeretnék maradni, így elkezdtem egy kicsit többet csinálni, mint hogy futok pár kört, mialatt a szomszédok vigyáznak a gyerekekre. Beiratkoztam egy edzőterembe, és aerobic-leckéket vettem. Az ötödik gyerek után döntöttem el, hogy akár pénzt is kereshetnék az edzéssel” - mesélte.

Az asszony azóta is a fitnesznek él, sőt, ő volt a Miss Fitness America legidősebb versenyzője abban az évben, amikor meg is nyerte a versenyt - írja a Daily Star.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.