Nevetős, barna szemek, csinos alak és gyönyörű arc – ezt látja, aki ránéz Kittire, a 27 éves, fiatal nőre a civil életben. Senki nem sejti, hogy a bájos külső mögött egy igazán kemény csaj rejtőzik, és munkafelszerelése talpig fekete öltözetből, maszkból és fegyverből áll. Kitti ugyanis az egyetlen női tagja az ország elit börtönosztagának, a Speciális Műveleti Egységnek, amely a börtönökön belüli elit csapat. Ha nagy a baj, csakis őket hívják. A fiatal nő október óta erősíti a különleges csapatot, azonban már 20 éves kora óta a büntetés-végrehajtás kötelékében szolgál. Ahogy ő mondja: beleszületett a börtönfalak közé.
– Az iskola befejezése után láttam egy álláshirdetést, és meg is kaptam, a Markó utcában voltam előállító – meséli a lány, aki egy idő után újabb megmérettetésekre vágyott.
– Tudtam, hogy női tagja még ezelőtt nem volt a műveleti egységnek, így hatalmas szakmai kihívásnak tartottam – mondja Kitti. Senki ne higgye azonban, hogy a börtönkommandóba bárki bekerülhet, mint minden tagnak, Kittinek is kőkemény fizikai, mentális felvételin és vizsgán kellett átmennie ahhoz, hogy bekerüljön az elitosztagba. Nem véletlen, hogy rengeteget készült a megmérettetésre.
– Fél évig készültem, versenyeken indultam, edzettem. A felvételin speciális fizikai megmérettetés, pszichológiai teszt is volt – sorolta. A felkészülés és Kitti rátermettsége meg is hozta gyümölcsét, ugyanis nagyon jól teljesítette a felvételit, októbertől így belépést nyert az osztagba. A fiúk azonnal csapattagként fogadták, kedvesek és segítőkészek voltak az egyetlen hölggyel, a lány szerint mellettük igazán fejlődhet. Bár több nő is próbálkozott, rajta kívül azóta egynek sem sikerült bekerülnie a csapatba. Nem csoda, a munkakör nem egyszerű, ugyanis vannak olyan speciális helyzetek a börtönökben, amiket csak ők képesek megoldani. – 12 órás műszakokban dolgozunk. A központunk Budapesten van, de ha az ország bármely pontján történik bármilyen rendkívüli eset, azonnal indulunk. Ha nem bevetésre megyünk, akkor tréningeket és képzéseket tartanak, folyamatosan fejlődünk. Ebbe beletartoznak a küzdősportok, intézkedéstaktikai és mentális képzések is. Bizonyos szituációkat is gyakorlunk, aminek a célja az, hogy minél gyorsabban és minél kevesebb hibával oldjuk meg, ha élesben sor kerül rájuk – magyarázta a fiatal nő.
A speciálisan őrzött rabok még az arcát sem láthatják, azonban a tiszteletet már kivívta közöttük.
– Az elején próbálgatták a határaikat, amikor meglátták, hogy nő vagyok, de hamar sikerült kivívni azt, hogy ugyanúgy álljanak hozzám, mint a fiúkhoz – mondta. Amióta a csapatban szolgál, nem is akadt baleset, minden bevetést 100 százalékosan teljesítettek. A civil életet elválasztja a szakmájától.
– Ott is pörgős életet élek, imádom a sportokat, a Forma–1-et, a futást. De ahogy kilépek innen, a munkám magam mögött hagyom. A családom és a barátaim elfogadják és támogatják a munkámat, örülnek a sikereimnek – szögezte le a lány, aki elárulta: ismerkedésnél azért megesik, hogy nem köti az új ismerősei orrára a foglalkozását.
A Speciális Műveleti Egységet a börtönön belüli rendkívüli események felszámolására hozták létre, amelyet egy alapképzést kapott őr már nem tud megoldani. Ebbe beletartozik a kiemelt foglyok előállítása és speciális szállítása, biztonsági vizsgálatok végrehajtása, börtönzendülések vagy fogolyszökések megoldása és felderítése, vagy azok a helyzetek, amikor egy rab zárkatorlasszal barikádozza el magát vagy rejtett késsel támad az őrökre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.