Az üzlet közepén végezte el a dolgát, papucsával próbálta eltüntetni a nyomokat – videó 18+

Az üzlet közepén végezte el a dolgát, papucsával próbálta eltüntetni a nyomokat – videó 18+

török
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 26. 19:30
Bors

Valószínűleg az egyik legundorítóbb, egyben legkínosabb videó mostanában az interneten, aminek a főszereplője feltehetően nem örül különösebben a hirtelen jött népszerűségnek. Egy sakaryai boltban történt, hogy egy férfi a rátörő szükséget nem tudta kordában, majd később a nadrágjában sem tartani. Miközben a pénztár felé haladt apró léptekkel kiszúrta, hogy áll azzal szemben egy jégkrémes pult is, így kirázta nadrágjából a nemkívánatos végterméket, majd méretes crocs papucsával próbálta elsimítani az ügyet, csakhogy ez szó szerint sikerült neki, és szétmaszatolta az egészet a padlón. 

Mindeközben megérkezett a pénztáros is, aki a biztonsági kamera felvételei alapján szó nélkül hagyta az esetet, és rendületlenül olvasta le a termékeket. Ezután a férfi megint elhúzta a csíkot, ezúttal viszont már nyom nélkül. Azt nem tudni, hogy az üzlet indított-e nyomozást az ügyben, de feltehetően a férfinak így is éppen elég kellemetlen, hogy a történtekről készült videó azóta meghódította a fél világot.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.