A hétfőn kezdődő és augusztus 7-ig zajló budapesti Maccabi Európa Játékok minden idők legnagyobb magyarországi multisport rendezvénye, amelyre 42 országból 3000 résztvevő érkezik, köztük 2300 versenyző. Ez rekordrészvételnek számít az esemény kilencvenéves történetében.
A Karmelita kolostorban folytatott megbeszélésen - amelyen részt vett Deutsch Tamás, az MTK elnöke, Deutsch Péter, az MTK ügyvezető elnöke, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetség elnöke és Jusztin Ádám, a Maccabi VAC Hungary elnöke is - elhangzott: a Maccabi Európa Játékok több mint egy sportesemény, Európa legnagyobb zsidó kulturális, közösségi és vallási rendezvénye is egyben.
Orbán: A kormány védelmet és támogatást ad a zsidó közösségnek
Orbán Viktor örömét fejezte ki, hogy a budapesti rendezéssel a verseny 90 év után visszatér közép-európai gyökereihez, hiszen először Prágában tartották meg 1929-ben, azóta ez a régió nem volt házigazdája ennek az eseménynek. A miniszterelnök emlékeztetett: Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, kész és képes arra, hogy ilyen nagy volumenű eseményeket is megrendezzen. Hozzátette: kormánya védelmet és komoly támogatást ad a hazai zsidó közösségnek identitása megőrzéséhez, a magyarországi zsidó élet reneszánszához. Ebben fontos szerepet tölt be a zsidó sportolóknak biztosított támogatás is.
A 15. Maccabi Európa Játékok hivatalos megnyitóját kedden az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik. A sporteseményt Áder János köztársasági elnök, a játékok fővédnöke nyitja meg, míg a lángot Polgár Judit volt világelső sakkozó gyújtja meg.
A versenyzők 24 sportág 82 versenyszámában mérik össze tudásukat, a központi helyszín a Ludovika Campus lesz. A szervezők az Orczy-kertben kialakítanak egy "Maccabi falut", ahol minden nap a díjátadást rendezik, de lesznek ott kiállítások, koncertek és filmvetítések is.
A játékokra érkező versenyzők és a további csapattagok összesen 27 ezer vendégéjszakát töltenek Magyarországon. A kormány mintegy ötmilliárd forint költségvetési támogatást biztosított a játékok előkészítésére és lebonyolítására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.