Kilenc éve csak lányok születnek ebben a lengyel faluban!

Kilenc éve csak lányok születnek ebben a lengyel faluban!

lányok
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 26. 16:00
Bors

Pénzjutalmat ígért egy lengyel falu vezetősége annak a helyi párnak, akiknek legközelebb fiuk születik. A cseh határhoz közeli Miejsce Odrzańskie nevű településen ugyanis immár kilenc éve nem született fiú, számolt be a sokkoló adatról az Oddity Central című portál.

A nagyjából háromszáz fős települést zömében nők lakják. A legfiatalabb, még ott élő fiú is 12 éves, a kilenc éve született fiúcska családja ugyanis már elköltözött onnan! A polgármester, Rajmund Frischko egy helyi lapnak elárulta:

– A hivatalos dokumentumok alátámasztják, amit a helyi öregek mesélnek: emberöltők óta igaz, hogy sokkal több lány születik, mint fiú – fedte fel a polgármester, akinek szintén két lánya van.

A helyi tűzoltóság – mely szintén főleg nőkből áll – vezetője, Tomasz Golasz is hiába vágyik fiúgyermekre:

– Mikor a faluba költöztem egy helyi lányt vettem feleségül, majd két lányunk született. Nagyon vágyunk egy fiúra, de azt hiszem, erre nincs sok esély. A szomszédom is hiába próbálkozott, náluk is két lány van. Az itteni nők egyszerűen nem szülnek fiút – viccelődött Tomasz.

Magyarországon ikreket születnek

Magyarországon is van egy rejtélyes település, ám ott nem a lányok, hanem az ikrek születése kirívó! A Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkány nevű, 2500 fős nagyközségben negyven év alatt tizenkét ikerpár született. A helyiek a templom előtti artézi kút vizére gyanakszanak.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.