Vízforralás közben tűnt fel
Előbb horrorfilmmé változott, majd szabályosan összeomlott egy ír házaspár élete. A wales-i Alan és Christine Tait tavaly júniusban lettek először figyelmesek a szokatlan hangokra. Gyerek sírás, ordítozó nők, fura, halandzsa nyelven beszélő férfiak, hangos kopácsolás, sőt még motorkerékpár bőgése is hallatszott. Hosszú hónapokig voltak fültanúi mindennek, mert látni, akárhogy kutatták a hangok forrását, semmit nem láttak. Christine a Wales Online-nak mesélte el, először akkor tűntek fel neki a furcsaságok, amikor egyik reggel vizet forralt a kávéhoz ammanfordi otthonuk konyhájában. Csak állt a forraló felett és figyelte a hangokat. Meg volt róla győződve, hogy a hangok a föld alól jönnek, közvetlenül a konyha alól.
Szex, kutyaugatás, nyomdagép
Úgy döntött a pár, felveszik, amit hallanak. Mivel többször hallottak olyan hangokat is, ami a vízöblítéshez volt hasonló, először a fürdőszobában hagytak egy telefont, hangrögzítés céljából. Később visszahallgatva megdöbbenve észlelték, hogy valamilyen gép zaját hallják viszont. Akkor ijedtek meg igazán, és akkor szabadult el náluk a pokol. Mintha valami szellemvilágból érkeznének a hangok, szinte megállás nélkül hallották a kopácsolást, sírást, kiabálást, de hogy pontosan honnan jöttek a zajok, arra nem tudtak rájönni. Egyedül abban biztosak, hogy valahonnan a ház alól. A férjet nem hagyta nyugodni a dolog: vájatokat fúrt a falakba, hogy minél tisztábban tudja rögzíteni a hangokat. Mára több száz órányi hangfelvétele gyűlt össze. A legmeglepőbb hangok között szerepelt a szirénázó autó, a nyomdagép, a kutyaugatás, sőt még olyan neszeket is hallottak, ami arról árulkodott, épp szeretkeznek odalent.
Emberkereskedelem vagy drog?
A probléma az, hogy nincs közvetlen út a föld alatti rejtekhelyhez, vagy legalábbis egyelőre nem fedezték azt fel. Még az is elképzelhető, hogy egy öblös csatorna köti össze a házat és a hangok messzebb lévő forrását. A házaspár mostanra feladta az ott élést – 11 év után –, vettek egy lakókocsit és beköltöztek, de attól nem lehet őket eltántorítani, hogy ne kutakodjanak tovább. Többször voltak már a rendőrségen, de úgy tapasztalják, nem foglalkoznak igazán az ügyükkel. Mint mondták, akkor hajlandók visszaköltözni, ha kinyomozzák a hangok eredetét.
Christine és Alan meg vannak győződve arról, hogy a hangok bűnös dolgokról árulkodnak, akár emberkereskedelem vagy kábítószerbiznisz is folyhat egy titkos alagútban. A pár petíciót is indított azért, hogy a rendőrség minél hamarabb vizsgálja ki ügyüket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.