Aktuális

Angliában bujkál a dubaji sejk szökött felesége

Bors

2019. július 6. szombat 10:30

<p>A világ egyik legirigyeltebb asszonya volt, ma űzött vadként keres menedéket.</p> <p></p>

Hamarosan bekövetkezhet az Egyesült Királyság történetének legdrágább válása, ám a felek egyike sem angol. Napok óta a dubaji hercegnő, Haja Bint al-Husszein szökése tartja lázban a világsajtót. A 45 éves politikusfeleség állítólag még májusban szökött meg zsarnoki férjétől, a 69 éves Mohamed bin Rasid al-Maktum dubaji sejktől. 

Hollétére az­óta sem derült fény, ám a New York Times című lap legfrissebb információi szerint Londonban, egy Kensington-palotához közeli villában bujkál két gyermekével. Korábban állítólag Németországban húzta meg magát, ahol megkapta a menedékjogot, és férje kérése ellenére az ország nem adta ki.

Az egyik családtagja azt nyilatkozta az újságnak, hogy a hercegnő most Nagy-Britanniától akar menedékjogot kérni. A kínos ügy komoly fejfájást okoz a szigetországi diplomácia vezetőinek, mert Haja és férje, Mohamed is jó kapcsolatot ápol a brit uralkodóval, II. Erzsébet királynővel.

Ha megkapja a menedékjogot, Haja itt adhatja be a válókeresetet is a kilencmilliárd font, azaz 3240 milliárd forint vagyonnal rendelkező férje ellen, akinek rajta kívül még öt felesége van. A The Sun szerint az ország történetében még sohasem volt ekkora anyagi tétje egy válásnak.

A sejk állítólag már el is kezdte a felkészülést a válásra, felbérelte az egyik legjobb sztárügyvédet, Helen Wardot, aki Guy Ri­tchie-t képviselte, miután a rendező elhagyta Madonnát, és a Forma–1 dúsgazdag vezetőjét, Bernie Ecclestone-t, amikor a második nejétől vált. 

Haja sem kispályás, állítólag már felvette a kapcsolatot Baroness Shackletonnal, akinek leghíresebb kliense a Dianától váló Károly herceg volt. 

Miért lépett olajra a hercegnő?

Egyelőre csak sejteni lehet a rejtélyes ügy miértjeit. Külföldi hírportálok beszámolója szerint Haja, a jordán uralkodócsalád sarja, a hét és tizenegy éves gyermeke biztonsága miatt döntött a merész megoldás mellett. Hónapok óta tervezhette a szökést, egy bennfentes szerint 40 millió eurót (13 milliárd forint) is magával vitt. 

Haja szembesülhetett férje viselt dolgaival. A dubaji uralkodó, aki egyben az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke és alelnöke is, állítólag szinte fogságban tartja a családját. A sejknek összesen hat felesége, tőlük pedig huszonhárom (más források szerint harminc) gyermeke van. Egyikük, a 33 éves Latifa korábban kétszer kísérelt megszökni az elnyomás elől, mert állítása szerint apja minden lépését figyeltette, nem vezethetett, és engedély nélkül az otthonát sem hagyhatta el. Úgy tudni, a szökési kísérletek után börtönbe zárták és meg is kínozták.

Ennek ismeretében Haja aggódott, hogy az ő gyermekei is erre a sorsra jutnak. Haja ekkor dönthetett úgy, hogy saját és gyermekei érdekében megszökik a sejk aranyketrecéből.

További cikkek

Kellemetlen

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

Baleset

Két mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre: Szörnyű tragédia történt Bács-Kiskun megyében

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Videó: a svéd kézisek odébb tették a rossz helyen parkoló autót Budapesten

metropol.hu

Friss kutatás! Jóval tovább fertőzhet az omikron, mint azt eddig hittük

origo.hu

Mozikban Mel Gibson és Sean Penn régóta várt filmje - videó

magyarnemzet.hu

Rákay Philip: A liberálisoknak is jobb vigyázni az ilyennel!

boon.hu

Hajléktalanná vált a két miskolci mentős (videóval)

nemzetisport.hu

MLSZ: Csányi Sándor nagyobb együttműködést vár a szurkolóktól

origo.hu

Az arany éve volt a tavalyi Kínában

nemzetisport.hu

MU: C. Ronaldo nem volt elégedett, letiltotta a Transfermarktot

life.hu

Váratlan fordulat! Mégsem Szilágyi Gerda írta a megdöbbentő sorokat?

nemzetisport.hu

Férfi kézi: hat játékost igazolhat a Tatabánya, Székely hazatérhet – sajtóhír

origo.hu

Élő internetes pornóban szerepel az RTL Klub egykori sztárja - képek