Titkos helyre vitték az ukrán kapitányt

Titkos helyre vitték az ukrán kapitányt

kapitány
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 14. 05:00
Miközben a hajókatasztrófa újabb áldozatát adta vissza a Duna, a tragédia okozásával gyanúsított ukrán kapitány tegnap kisétált a börtönből, majd mikrobuszba ült, és egy meg nem nevezett helyre távozott.
Bors

Ügyvédje kíséretében, arcát egy újsággal eltakarva, a rá váró rengeteg sajtós láttán érezhetően zavarodottan lépett ki tegnap kora délután a Nagy Ignác utcai börtön kapuján Jurij C. A tapasztalt, 64 éves kapitány egyetlen szóra sem állt meg az újságíróknak, hanem egy mikrobuszba pattant, és egy budapesti, meg nem nevezett helyre távozott.

Ügyvédje, dr. Tóth M. Gábor annyit mondott: védence még most is az események hatása alatt áll, de vitatja bűnösségét. Ismeretes: a kapitány 15 milliós óvadékot fizetett, Budapestet nem hagyhatja el, nyomkövetőt kell viselnie. A Viking Sigyn szállodahajó szerda éjszaka elhagyta Magyarországot, a nyilvános ra­darképek szerint már Szlovákiában halad úti célja felé. 

Közben a hatóságok egy újabb holttestre bukkantak a Dunában Bölcske és Madocsa között. Így most már csak három embert keresnek eltűntként a Hableány utasai közül.

Borulása után átkeresztelték a Pajtás hajót

Nem légből kapott verzió, hogy felújíthatják a Hableány roncsát. A hírhedt Pajtás gőzhajó is hasonlóképpen, többször is átépítve szelte a hullámokat a végzetes, 22 áldozatot követelő 1954-es baleset után. A tragédiát követően motorhajóvá alakították, átkeresztelték Siófokra, később pedig Dömsöd néven furikázott a Dunán. 2002-ben nyugdíjba vonult, és a pilismaróti roncstemetőben nyugszik.

A csepeli kikötőbe szállított roncson 26 órán át tartó szemlét tartott a kirendelt nyomozócsoport. A legmodernebbnek számító, úgynevezett 3D-s szemlén a rendőrök összesen 34 gigabájtnyi videó- és 9 gigabájtnyi fényképfelvételt készítettek, rögzítették a hajón lévő sérüléseket, elváltozásokat, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefoglalták a Hableány kommunikációs és adatrögzítő eszközeit. A BRFK a hajót is lefoglalta, és a csepeli kikötőből egy újpesti kikötőbe szállítja, ahol továbbra is folyamatosan vizsgálja és őrzi.

És hogy mi lesz a Hableány későbbi sorsa? Erről sok elmélet született, olvasóink egy része roncstelepre száműzné a hajót, mások szerint fel kellene újítani, esetleg átnevezni. Olyan ötlet is felmerült, hogy emlékműként állítsák ki valahol, így tisztelegve az áldozatok előtt. Megkeresésünkre a Panoráma Deck hajótársaság szóvivője azt mondta, hogy egyelőre tudatosan elzárkóznak minden ötlet elől. 

– Amint befejeződnek a nyomozások és a roncs állapota ismert lesz, akkor lehet egyáltalán bármilyen felvetést megvizsgálni – mondta a Borsnak Tóth Mihály, a cég szóvivője. Meg­kérdeztük, hogyan kivitelezhető egy ilyen állapotban lévő roncs felújítása. 

– Két lehetőség van: az egyik, hogy archaizálva, tehát az eredeti állapotát megőrizve újítják fel. A másik lehetőség, hogy modernizálva, átépítve kerül újra a vízre – válaszolta a szóvivő.
A felújítás azonban több kérdést is felvet. Szabad-e a tragikus sorsú hajót újra vízre bocsátani, azok után, hogy a Duna mélyén 28 ember hullámsírja volt? Vagy esetleg egy új nevet kapva szabadítanák meg szörnyû múltjától?   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.