Ahogy a tegnapi lapszámunkban megírtuk, a Hableányt üzemeltető cég saját halottjainak tekinti az elhunyt kollégákat, akiktől – amennyiben a hozzátartozók is úgy döntenek – „hajós temetésen” búcsúznak majd el.
El akarták kerülni a nagyobb traumát
A Borsnak korábban a hajó matrózának édesanyja arról beszélt: János évekkel ezelőtt említést tett arról, ha bármi történne, a Dunában szórják el a hamvait.
– Már a Honvédség is felajánlotta a katonai szertartást, hiszen a testvérem a fél életét honvédtisztként szolgálta korábban, így egyeztetünk még, hogy lehessen valamilyen szinten katonai jellege is a szertartásnak – mondta a Borsnak tegnap Pethő Tibor, a Hableány matrózának testvére. – A párja nagyon részletesen le tudta írni, hogy milyen ruha volt rajta, így a patológiára már csak elbúcsúzni mentünk be hozzá. A hajókiemelést itthonról követtük végig, az édesanyánk teljesen összeomlott, amikor meglátta a kiemelt Hableányt – tette hozzá a testvér. Pethő János családja szerint a legszebb az lenne, ha a két kolléga búcsúztatása együtt tör- ténne, de ebbe a kapitány hozzátartozóinak is bele kell egyezni.
A Hableány kapitányát, L. Lászlót a lánya és a barátnője azonosította. A hozzátartozókat képviselő dr. Gulyás Krisztián ügyvéd a Borsnak tegnap azt mondta: a kapitány ruházatát lefényképezték, ez alapján kellett azonosítani őt.
– A hatóságok azért választották ezt a formát, mert egy, több mint két hetet vízben töltött testről pontosan tudni lehet, hogy milyen állapotban van. A személyes azonosítás még nagyobb traumát okozott volna a hozzátartozóknak – tette hozzá a jogi képviselő.
Amint számlán a pénz, nyílik a börtönajtó
A Fővárosi Törvényszék tegnap bejelentette: helybenhagyták a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését, 15 millió forintos óvadék fejében szabadlábon védekezhet Jurij C., a Viking Sigyn ukrán kapitánya. A férfinak hetente kétszer meg kell jelennie a nyomozóhatóságnál, nyomkövetőt kell hordania és nem hagyhatja el Budapest területét.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője kérdésünkre ugyanakkor úgy reagált: az ügyészség a bizonyítás veszélyeztetésének felmerülése miatt is indokoltnak tartotta a letartóztatást. Erre új bizonyíték, mégpedig a gyanúsított telefonjáról való adattörlésre vonatkozó szakértői megállapítás merült fel. A bíróság azonban az ügyészi fellebbezésnek ezzel a részével egyáltalán nem foglalkozott.
A Bors információi szerint Jurij C. még a Nagy Ignác utcai bv-intézetben tartózkodik, amint a 15 millió forintos óvadék megérkezik, a bíróság értesíti az intézetet, és a férfi ettől számítva néhány órán belül szabadul. Erre akár már ma is sor kerülhet.
Még négy áldozatot keresnek a Dunában
Közös sajtótájékoztatót tartott tegnap Hajdú János, a TEK főigazgatója és Song Shoun Keon, a Koreai Köztársaság Budapestre akkreditált katonai attaséja.
– Négy áldozatot még nem találtunk meg, nehéz szívvel állok ezért itt. Felkutatásukért mindent megteszünk – mondta Song Shoun Keon, aki hozzátette: egy keresőkutyát engedtek be a kiemelt Hableányba, de az nem jelzett.
Hajdú János mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett a mentőakcióban. A főigazgató elmondta: éjszaka a búvárok nem merültek, de amint a nap felkelt, azonnal munkába álltak, észszerű kockázatot vállalva. Ebben a 13 napban az általa vezetett csapat napi 4-5 óránál többet nem tudott pihen
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.