Aktuális

Gyermekkori trauma miatt könyörgött orvosainak a halálért a tini - végül megkapta az áhított méreginjekciót - 18+

Bors

Létrehozva: 2019.06.04.

A holland Noa Pothoven hosszú éveken át tartó szenvedés után a halált választotta, és arra kérte orvosait, hogy hajtsák végre rajta az eutanáziát, melyhez joga van.

A mindössze 17 éves lány még nagyon kicsi gyermek volt, amikor megerőszakolták, és azóta képtelen volt túltenni magát a borzalmakon. Poszttraumás-stressz szindrómával, depresszióval és szorongási zavarokkal küzdött, melyeket már nem bírt tovább elviselni.

– Azóta nem éreztem úgy, hogy élnék. Mozogtam, lélegeztem, de nem éltem – magyarázta döntését Instagram-követőinek a fiatal lány. Pothoven abban a reményben hozta létre közösségi oldalát, hogy követői támogatása talán segít neki feldolgozni a történteket, de sem ez, sem a pszichoterápia nem vezetett sikerhez.

Hosszú ideje megfogalmazódott már benne a gondolat, hogy eldobja magától az életét. Noha korábban rengeteg nagyon csúnya és mély vágást ejtett a testén, nem akart édesanyjának fájdalmat okozni, ezért nem az öngyilkosságot választotta.

Mivel a holland jog nagyon szigorú feltételek mellett, de lehetővé teszi az eutanáziát, inkább amellett döntött, és igyekezett megértetni szeretteivel, hogy ez lesz neki a legjobb. Szülei könnyek között, de elfogadták sokat szenvedett lányuk akaratát.

– Maximum tíz napon belül végre halott leszek. Nagyon elfáradtam a hosszú, kemény küzdelemben, egy ideje már nem eszem és nem iszom. Képtelen vagyok élni. Úgy döntöttem, hogy hagyom magam elmenni, mert a kín, amit a létezésem okoz, már elviselhetetlen – írta egyik utolsó bejegyzésében a tinédzser, aki otthonában kapta meg a halálos injekciót június másodikán.

Pothoven utolsó kívánsága az volt, hogy ne ítélkezzenek fölötte, és ne akarják meggyőzni arról, hogy hibát követ el. Ne mondják neki, hogy van még remény számára, csak fogadják el végleges döntését, hiszen mint búcsúüzenetében írta: a szeretet az, ha elengedjünk a másikat.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715051710
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715051710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715051710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?