Zorro-képregényt írhat a hitoktató

Zorro-képregényt írhat a hitoktató

képregény
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 18. 12:00
Megjelent az első magyarországi Zorro-képregény. A történet írója Tálosi András, akinek a végzettsége hitoktató.
Hu-Zo

A képregény nem ment ki a divatból, legfeljebb csak kevesebb a megszállottja, mint a kilencvenes években volt. Akkor ugyanis – 40 év szocializmusa után – végre bejöttek az országba a külföldi képregények, és volt egy nagyobb „bumm”. Tálosi András is képregényrajongó, már gyerekként is rajzolt, később pedig a képregénykiadásba is beszállt.

– 2013-ban pró­bálkoztunk magyar szerzők műveinek havi kiadásával, amivel addig senki. De képtelenség volt lépést tartani az alkotásban a megjelenés ritmusával, ezért a mieink mellett az olasz képregények felé fordultunk – mesélte a Borsnak András, aki most elsőként szerzett kiadási jogot Zorro-képregényre Amerikán kívül.

– Az egyik út egy itthon eladható, magyarok által kitalált és készített képregény, de a tapasztalatok szerint ezekre – miután elsőre egy nagyot durrannak – nincs nagy kereslet. A másik lehetőség egy külföldi, jól ismert figura licencének a megszerzése, és ahhoz sorozatot írni saját történettel, saját rajzokkal – magyarázta a hitoktatóként végzett fiatalember. – Az utóbbit választottuk. A világon mindössze eddig két Zorro-sorozat ment, mindkettő Amerikában, a mienk a harmadik. Az általunk megrajzolt figurákat és a megírt történetet egyeztetni kellett, de megkaptuk az engedélyt. 2500 példányszámban jött ki a képregényünk.

A továbbiakban negyedévenkénti megjelenést terveznek három esztendőn át. Mivel a hazai piac kicsi, igazi nyereségük akkor lenne, ha a sorozatuk ki­adását átvenné egy külföldi kiadó, vagy ők maguk tudnák külföldön is terjeszteni a füzetüket.

– „Könnyű” dolgom van, hiszen Zorro kitalált figura, ezért szabadon szárnyalhat a fantáziám, de természetesen nálam is mindig a főhős győz – teszi hozzá a történetek írója, aki szerint a képregényért tipikusan a 6 és 12 év közöttiek, majd a 18 felettiek rajonganak, a kamaszkor viharos évei kiesnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.