Űrkapszulákba költöztetné az emberiséget a milliárdos

Űrkapszulákba költöztetné az emberiséget a milliárdos

milliárdos
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 16. 12:30
Kész tervet dolgozott ki az emberiség megmentésére a világ leggazdagabb embere. Jeff Bezos a Föld közelében keringő, gigantikus űrhajókra telepítené az emberiséget a túlélésért.
R. K.

Csak a legjobb sci-fikben látni olyan terveket, amelyeket Jeff Bezos megálmodott, és a napokban nyilvánosság elé tárt. Az Amazon internetes kereskedelmi cég vezérigazgatója – aki 160 milliárd dolláros vagyonával nem mellékesen a világ leggazdagabb embere – repülőgépgyártó társaságával jelenleg azon dolgozik, hogy 2024-ben újra embert küldjön a Holdra, majd egy szép napon lakhatóvá is tegye.

A holdraszálló egységének bemutatásán túl azonban Be­zos lerántotta a leplet arról az ép ésszel szinte felfoghatatlan tervéről is, ami alapján a távoli jövőben az emberiség benépesítheti a világűrt, amikor a Föld vélhetően már nem lesz lakható.

Korábbi professzora terveit továbbfejlesztve Bezos olyan forradalmi űrtelepeket hozna létre, amelyeken a centrifugális erő segítségével egyfajta mesterséges gravitációt hozna létre, így milliók élhetnének teljes biztonságban.

A fu­turisztikus telepeket ráadásul a Föld közelében tervezné felépíteni, elég közel ahhoz, hogy az anyabolygó könnyen elérhető legyen az akár billiós(!) létszámú űrkolóniák számára. Bezos azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer az egész univerzumot be lehetne ily módon lakni, a jövő embereinek teremtve új otthont ezzel. Arra azonban még saját bevallása szerint is sokat kell várni, hogy a tervei valósággá váljanak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.