Ismerhette gyilkosát az a fiatal magyar nő, akinek holttestére egy londoni házban találtak rá. Mint arról a Bors beszámolt: Sz. Henrietta és egy másik nő, Mihrican Mustafa teste gyakorlatilag egybefagyott a hűtőben, alig bírták szétválasztani őket a halottkémek, mindkét áldozat testén számos sérülést találtak. A brit sajtó most arról cikkezik, hogy a csak MJ-ként emlegetett Mihrican Mustafa volt párját gyanúsította meg emberöléssel a rendőrség, igaz, a férfit szabadon engedték, de a vizsgálat folyik ellene. Az 50 éves férfi, Ted Jolly közel lakott ahhoz a házhoz, amelyben a holttesteket találták. A ház tulajdonosa, Zahid Younis ellen is eljárás indult, egyelőre azonban a rendőrség nem lát tisztán az ügyben, nem tudni, hogy a két férfi között volt-e kapcsolat, esetleg közösen követhették-e el a szörnyű bűncselekményt.
A helyi zsaruk azt mondják, hogy még sosem találkoztak ilyen bonyolult bűnüggyel. Egyelőre a két nő halálának időpontját sem ismerik, és az sem egyértelmű, mi okozta a halálukat.
– Nehezen megmondható, hogy mi volt a halál igazi oka – nyilatkozta a Sky Newsnak a nyomozást vezető helyi főfelügyelő, Simone Harding. Hozzátette: hogy minden emberük gőzerővel dolgozik az ügyön. – Nem azt mondom, hogy semmi nincs a kezünkben, de mindenben biztosnak kell lennünk. Az eltelt idő miatt az ügy sokkal bonyolultabb, mint általában, és ezért kicsivel hosszabb ideig is fog tartani a felderítése – szögezte le a főfelügyelő.
Mihrican Mustafát május óta keresték eltűntként, míg a szerencsétlenül járt magyar családanyát már három éve nem találták.
– A fiam három évvel ezelőtt kezdte keresgélni a közösségi oldalakon Henit. De nem találtuk sehol. Azt hittük, elvesztette a telefonját. Azonban ilyen szörnyűségre nem számítottunk – nyilatkozta lánya eltűnéséről Henrietta édesanyja, Mária.
Heni barátai nem értik, hogy ha van gyanúsítottja az ügynek, miért helyezték szabadlábra.
– Felháborító, hogy szabadon mászkálhat. Azt sem tudjuk, hogy mi köze volt Heni halálához, és csak úgy elengedték – mondta a Borsnak Henrietta egyik ismerőse, aki a többi baráttal egyetemben attól tartanak: perverz sorozatgyilkos végzett a nőkkel.
Henriettának két kisgyermeke van Magyarországon. Egyik rokona a Borsnak korábban azt mondta, hogy úgy tudja, a 13 és 15 éves gyerekeknek már elmondták, mi is történt valójában édesanyjukkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.