A Győr-Moson-Sopron megyei Markotabödögét alig ötszázan lakják, Kanada legnagyobb városában, Torontóban hárommillióan élnek. Mi a kapcsolat a két település között? Nos, a kanadai világváros egyik főrendőre nem más, mint Hegedűs Richárd, akinek a családja a kis magyar faluból származik. Richárd most meglátogatta nagyapja faluját, és a Kisalföldnek beszélt torontói életéről. Ottani beosztása itthon a rendőrfőkapitányénak felelne meg.
– Harminckét éve szolgálok a kapitányságon. Ez idő alatt 16 különböző területen dolgoztam – mondta a hazalátogatásakor a Kisalföldnek Richárd. – Augusztustól nyugdíjba vonulok. Olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, amelyekre korábban nem jutott időm. Vásároltam például egy hegedűt, régi vágyam volt, hogy megtanuljak rajta játszani – utalt ezzel a családnevére Richárd, aki utolsó látogatása után majd negyven évvel, nagybátyja és annak felesége kíséretében jött el ismét Markotabödögére.
– Nagyon szeretem ezt a kis falut. Jó volt találkozni, beszélni a családtagjaimmal. Úgy érzem itt magam, mintha otthon lennék – mesélte a kétgyermekes torontói családapa. A férfi nagyapja Hegedűs Vendel asztalos volt, őt Markotabödögén mindenki csak „mester úrnak” szólította. Három fia és egy lánya született. A fiatalabbak, Éva és Oszkár itthon maradtak, a két idősebb, László és Ervin az Újvilágban próbáltak szerencsét 1956-ban. Ervin Kanadában egy német asszonyt vett feleségül. Két gyermekük született, Loretta és Richárd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.