Tragikus eset történt hétfőn a michigani Fawn River Township városában: egy édesanyát a saját kilencéves gyermeke lőtte le. Pauline Randol belehalt a sérüléseibe. Ugyan a fiú nevét nem hozták nyilvánosságra - a személyiségi jogaira hivatkozva -, nagyon úgy tűnik, hogy nem véletlen balesetről van szó: az amerikai hatóságok ugyanis megerősítették, hogy a gyermek ellen emberölés miatt emeltek vádat - írja a Mirror.
Egy szomszéd, Alecia Pieronski arról számolt be a helyi WWMT híroldalnak: bármily megrázó, valóban nem lehetetlen, hogy a kisfiú tette szándékos volt, ugyanis az ő nyolcéves kislányát is halálosan megfenyegette korábban. “Azt mondta neki, hogy szerezni akar egy kést, és leszúrni, hogy végignézhesse, ahogy meghal.” Az asszony erről az iskolának is szólt, ahová a kisfiú járt, sőt, azt is szerette volna, ha a többi diák védelmében kizárják a fiút az intézményből.
A hatóságok - szakemberek bevonásával - jelenleg a gyermek mentális állapotát vizsgálják.
Az eset annak fényében különösen megrázó, hogy csupán néhány nappal ezelőtt kellett beszámolnunk egy másik hasonló bűnügyről: Texasban egy 12 éves kisfiú lőtte agyon tízéves öccsét - a feltételezések szerint ugyancsak szándékosan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.