Minden előzetes álmot felülmúl annak a kanadai kutatásnak az eredménye, amely a krónikus Parkinson-kórban szenvedő betegek mozgását segíti. Az agysejtek pusztulása miatt remegést és mozgási nehézségeket okozó betegség eddig gyógyíthatatlan volt, az új kutatásnak köszönhetően azonban már sikerült elérni, hogy a Parkinson-kórban szenvedők ne féljenek a lábra állástól.
– A legtöbb páciensünk már tizenöt éve él együtt a betegséggel. Ők évek óta nem sétálhattak, de még az otthonukat sem hagyhatták el, mert féltek, hogy elesnek – ismertette Mandar Jog professzor, a kutatás vezetője. A kutatócsoport egyik betege, egy 66 éves asszony azt mondta, nem esett el, mióta elkezdte a kezelést. Sokkal magabiztosabb lett, és már alig várja, hogy újra elmehessen sétálni a férjével. Korábban rengeteget jártak túrázni, de a betegség miatt az utóbbi időben már nem mert egyedül sétálni, mert napi kétszer-háromszor is elesett. A kezelés megváltoztatta az életét.
A csapat egy olyan, a szervezetbe beültetett idegen szövetet fejlesztett ki, amely felerősíti a kór által akadályozott jelet, így a beteg újra normálisan tud mozogni. Az elektromos ingerlés segít visszafordítani a betegség okozta károsodást.
A Parkinson-kór ismeretlen eredetű betegség, bizonyos agyi területek pusztulásával jár. A tünetek akkor jelentkeznek, amikor a betegek már az érintett agysejtek legalább nyolcvan százalékát elveszítették. A szörnyű kór a hatvan év felettiek betegsége. Magyarországon a becslések alapján akár húszezren is szenvedhetnek tőle.
A Parkinson-kór legjellemzőbb tünetei közé tartozik a kézremegés, a lelassult gondolkodás és az értelmi hanyatlás. A kór igen nagy eséllyel okoz depressziót. A Parkinson egyelőre gyógyíthatatlan, a tüneteket azonban a mostani kutatásnak köszönhetően lehet enyhíteni, a betegség előrehaladását pedig lassítani. A nemrégiben nyilvánosságra hozott eredmények annyira ígéretesek, hogy a terápiát biztosan tovább kutatják majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.