Teljesen normális, hogy lángol a repülő - nyugtatták utasaikat a stewardessek

Teljesen normális, hogy lángol a repülő - nyugtatták utasaikat a stewardessek

pánik
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 18. 20:30
Bors

Három utas nyitotta ki a vészkijáratot egy lángoló repülőgépen Moszkvában, miután kigyulladt az egyik turbina.

A Boeing 737-es hajtóművéből közvetlenül a felszállás előtt csaptak fel a lángok, melyet videóra is vettek a halálra rémült emberek. Hárman azonnal a vészkijáratok felé indultak, és kinyitották az ajtót, majd kimásztak a jobb szárnyra. A személyzet azonban rájuk parancsolt, hogy maradjanak a kabinban vagy rendőrt hívnak, így kénytelenek voltak visszamenni a repülő belsejébe.

A légiutas-kísérők ezután arra kérték az utasokat, hogy olvassák el az ülésekben található kártyákat, azon minden biztonsági információ rajta van, és aszerint cselekedjenek. A gép ekkor még mindig lángolt. A stewardessek azzal nyugtattak a reszkető embereket, hogy ez a helyzet teljesen normális.

Végül mindenkit átszállítottak egy másik gépre, azonban a légitársaság nem volt hajlandó válaszolni a feltett kérdéseikre. A három utast, akik kinyitották a vészkijáratot azonban nem engedték vissza a gépre, mivel megsértették az utazási szabályzatot. Ők azzal védekeztek, hogy azért döntöttek így, mert az emberek odabent sikítva rohantak a gép két végébe, és kezdett eluralkodni odabent a pánik, de ez sem hatotta meg a személyzetet.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.