A lángokat csak több órás erőfeszítéssel tudták megfékezni, egyes részeken eloltani kedd hajnalra. A tűzoltóság tájékoztatása szerint sikerült megmenteni a 850 éves gótikus épület kőből készült szerkezetét és tornyait a teljes pusztulástól.
André Finot, a Notre Dame székesegyház szóvivője elmondta, hogy a kegytárgyak egyelőre biztonságban vannak a sekrestyében lévő Kincstárban. Az ANSA olasz hírügynökség szerint a megmenekült relikviák között van Szent Lajos király tunikája és Krisztus töviskoronája is, amelyet a hagyomány szerint Szent (IX.) Lajos gyűjtött be a Szentföldről.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet. Az első hírek szerint a lángok a restaurálási munkálatokhoz felállított állványzaton, a tetőszerkezetnél keletkeztek, és onnan terjedtek tovább. A rendőrség balesetként kezeli a tűzesetet. Egy tűzoltó megsérült oltás közben, ezt leszámítva a katasztrófának nincsenek sérültjei. Az ügyészség vizsgálatot indított.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök röviddel éjfél előtt újságíróknak azt mondta, újjáépítik a Notre Dame-ot. Hangsúlyozta, hogy a tűzoltók bátorságának köszönhetően a székesegyház homlokzata és két fő tornya nem dőlt le. "A Notre Dame a történelmünk, az irodalmunk, a szellemünk része, nagy eseményeink, járványaink, háborúink, felszabadulásaink színhelye, életünk epicentruma" - fogalmazott a szemmel láthatóan megilletődött elnök a még lángoló épület előtt.
Közölte, hogy már kedden adománygyűjtést kezdeményeznek Franciaországban és külföldön az újjáépítéshez, és kérte a világ "legnagyobb tehetségeinek" segítségét is.
Az egyik leggazdagabb francia család, a Pinault máris százmillió eurót ajánlott fel a helyreállításra. A család számos divatmárka tulajdonosa, de érdekelt a médiában, a borászatban is, valamint egyebek között a Christie´s aukciós ház tulajdonosa. A japán kormány is jelezte készségét arra, hogy hozzájáruljon a reastaurálás költségeihez. Szakértők szerint a munkálatok évekig tarthatnak majd.
Több nemzetközi szervezet és ország vezető tisztségviselői, egyházi méltóságok együttérzésükről biztosították a franciákat a történtek miatt.
Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Twitter-üzenetében bátorságra buzdította a lángoló, "Európa büszkeségét jelentő katedrális" oltásán dolgozó tűzoltókat. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, percről percre követi az eseményeket, azt, "hogyan ejti zsákmányul" a párizsi Notre Dame-ot, amely - mint írta - az egész emberiség öröksége.
Donald Tusk, az Európai tanács elnöke Twitter-üzenetében együttérzését fejezte ki Franciaországgal, és úgy fogalmazott, hogy a párizsi Notre Dame egész Európa katedrálisa.
Donald Trump amerikai elnök azt mondta, "rendkívül fájdalmas látni a lángoló székesegyház szörnyű képeit. Ez a katedrális a világ egyik legnagyobb kincse, kultúránk és életünk része, valószínűleg nincs hozzá fogható a világon".
A tűzvész sújtotta Notre Dame "Franciaország és európai kultúránk jelképe" - jelentette ki Angela Merkel német kancellár. "Francia barátainkkal vagyunk" - írta a Twitter mikroblog portálon szóvivője, Steffen Steibert.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szolidaritásáról biztosította a párizsi érseket és a francia katolikus közösséget a Notre Dame-ban kitört tűzvész miatt hétfő este. A levélben, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-hez eljuttatott, a bíboros azt írta: megrendülten értesült arról, hogy a nagyszerű párizsi Saint-Sulpice-templomot ért tűzeset után most, a nagyhét kezdetén a város főtemploma, a Boldogságos Szűz Máriának szentelt Notre Dame áll lángokban.
Magyarország együttérez Franciaországgal a párizsi Notre Dame székesegyházban kitört tűzvész miatt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn esti közleményében.
Szolidaritását fejezte ki a katasztrófa miatt Párizs népével Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Alberto Bonisoli, az olasz kulturális örökség és idegenforgalmi miniszter is.
A szentföldi katolikus egyház együttérzését fejezi ki a francia egyházzal - közölte Vadi Abu Nászir, a szentföldi katolikus egyház szóvivője.
Gerd Bacher, a kölni dóm prépostja megdöbbenésének adott hangot a tűzvész miatt. Nyilatkozatában hangsúlyozta: "Együttérzünk a katolikusokkal és minden franciával, együtt gyászolunk velük". Ugyanerről biztosította őket a londoni Westminster-apátság is.
A párizsi Notre Dame leégése miatt érzett fájdalom közelebb hozza egymáshoz az ortodoxokat és a katolikusokat, egyben olyan jel, amelyet értelmezni kell - jelentette ki Nyikolaj Balasov esperes, az orosz ortodox egyház külkapcsolati osztályának helyettes vezetője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.