Mindössze 11 hónapos volt Trafi, amikor a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola kötelékébe került. A jelenleg négyéves, labrador-golden retriever keverék kan eb kezdetben vakvezető kiképzést kapott, azonban már a kezdetektől látszott rajta: másra hivatott.
– Trafi sokkal aktívabb és mozgékonyabb volt a többi vakvezető kutyánál. Vélhetően nem lett volna boldog, ha csak ezt az egy feladatot kell csinálnia – mondja Trafi nevelője és az alapítvány elnöke, dr. Mezősi Tamás.
A párosnak akkora megtiszteltetésben volt része, hogy meghívást kaptak egy NATO-rendezvényre, egészen pontosan a román fővárosba, Bukarestbe, ahol egy békegyakorlat zajlott. Trafi a 70 fős magyar különítmény egyetlen kutyája volt, és a szó legszorosabb értelmében mindenkit lenyűgözött.
– Trafi területkeresésben, nyomkövetésben és mentőkutatásban is a legjobbak között volt. A feladatok során megsérült a lába, de mintha nem történt volna semmi, úgy ment tovább a romos épületek és akadályok között. Ezzel mindenki tiszteletét kiérdemelte – mesélte Mezősi Tamás.
A román tűzoltók a következőket írták: „Trafi megtanította nekünk, hogy lelkük van az állatoknak is. Nem tántorították el a sérülések, nem törődött a veszéllyel a romba dőlt épületekben, nem rettentették meg az akadályok, amikkel találkozott.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.