Mezőörsi baleset: még súlyos állapotban van a kismama

Mezőörsi baleset: még súlyos állapotban van a kismama

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 21. 21:00
Bors

Még mindig kórházban van a mezőörsi baleset sérült kismamája, akin a baleset után azonnal császármetszést hajtottak végre. A helybeliek egy emberként szurkolnak az asszony felépüléséért. 

Mint arról a Bors is írt, csütörtökön Mezőörs és Kerékteleki között ütközött frontálisan két kocsi. Egy Peugeot nyugdíjas vezetője ugyanis előzni kezdett, de menet közben már látta, hogy nem tudja befejezni a manővert, így elrántotta a kormányt, egyenesen egy Skodának. A Peugeotban ülő 64 éves sofőr meghalt, míg három másik ember, köztük egy mindenórás kismama, megsérült. Szemtanúk szerint még a helyszínt is szörnyű volt látni:

- Borzalmasan nézett ki, a Peugeot-ban ülő emberen látszott, hogy nagyon rossz állapotban van. Később tudtuk meg, hogy meghalt. Egyszerűen nem értjük, miért száguldoznak erre, érthetetlen, hogy az a múltkori baleset sem tántorított el senkit ettől - mondta a szemtanú a Borsnak, aki a pár hete, szinte alig pár tíz méterre a mostani balesettől történt tragédiára utalt, melyben akkor heten égtek halálra egy kísértetiesen hasonló frontális karambol miatt. A Delta Hírek úgy tudja, hogy a kocsiban ülő anyának csupán négy nap volt hátra a szülésig, a nő a baleset után az oldalát és a hasát fájlalta, azonnal mentő vitte el a győri kórházba, ahol sürgősségi császűrmetszéssel hozták világra a csecsemőt. A lap információi szerint szerencsére a gyerek egészséges, világrajövetele után felsírt. A környékbeliek mind ismerik és szeretik a kismamát:

- Nagyon drukkolunk neki, hogy rendbe jöjjön, és az annyira várt gyermekét boldogan nevelhesse. Nagyon reméljük, hogy ő is és a baba is maradandó károsodások nélkül ússzák meg ezt a szörnyűséget. Úgy hallottuk, hogy az állapota, bár súlyos, de nincs életveszélyben - mesélte egy helybeli.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.