Nagyon igyekszünk megérteni, hogy mi ennek az új hóboltnak a lényege, de derekasan bevalljuk: kezd beletörni a bicskánk. Mindenesetre akár értjük, akár nem, kénytelenek vagyunk elfogadni: a világ egyes tájain egyre nagyobb divat másoknak fizetni, hogy egyenek helyettünk.
Alighanem a kalóriák elleni harc egy komoly győzelmének tekinthető a szolgáltatás, ami egyre népszerűbb a Kínai fiatalok körében, és aminek pontosan az a lényege, hogy megbízhatunk bárkit, hogy menjen, és egyen vagy igyon meg helyettünk valamit. A díjszabás igen jelképes, 2 és 9 jüan (85-375 forint) közt mozog, emellett ki kell persze fizetni az elfogyasztandó ételt/italt - ezért cserébe pedig a jelentkező videóra veszi, amint elfogyasztja az általunk kiválasztott finomságot, valamint részletesen be is számol az ízéről a felvételen - írja az Oddity Central.
És hogy miért vesznek részt ennyien ebben az értelmetlennek látszó dologban? Tesztelőként nyilván az ingyen étel-ital a vonzó, hiszen azért ebből meggazdagodni nem lehet, megrendelőként pedig talán az unalom a fő mozgatórugó: a szolgáltatás ugyanis egy cseppet sem drága, csak hát - lássuk be! - nagyjából értelmetlen.
Amúgy állítólag az egyik legnépszerűbb kérés a hazánkban is egyre nagyobb teret hódító buborékos teára érkezik be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.