Így lett 59 éves korára fehérneműmodell a szégyenlős asszonyból - fotók

Így lett 59 éves korára fehérneműmodell a szégyenlős asszonyból - fotók

modell
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 25. 19:30
Bors

Ha valaki, akkor a Nagy-Britanniában élő Nicola Griffin elmondhatja, hogy 180 fokos fordulatot vett az élete, és jelenleg olyan valamivel foglalkozik, ami nem is állhatott volna távolabb tőle fiatal korában. Az 59 éves, ősz asszony az utóbbi években divatbemutatókon és fehérneműs fotózásokon vesz részt Európa-szerte, valamint az Egyesült Államokban és a Karib-térségben is - pedig nem mondhatni, hogy mindig is magamutogató nő volt. Sőt!

Korábban alig mert levetkőzni bikinire a strandon, ma azonban már teljesen máshogy néz a saját testére is.

Nicola Griffint öt évvel ezelőtt fedezte fel egy ügynök, mondhatni véletlenül: az asszonyt ugyanis bevásárlás közben szúrta ki. Eleinte be se akarta vállani, de végül lányai rábeszélték, hogy vágjon bele. “Jóval fiatalabb modellekkel voltam együtt, így amikor odaadták a bikinit, azt hittem, valamit összekevertek. Arra gondoltam: miért akarna bárki is ebben látni? Öt év alatt azonban teljesen megváltozott a gondolkodásom” - magyarázta Griffin a Caters hírügynökségnek, hozzátéve: magabiztosabb, mint bármikor is volt egész életében. 

És hogy meddig szeretne modellkedni? Aligha meglepő a válasz: “Akkor hagyom abba, ha meghalok. Nem tervezem, hogy egyhamar feladjam a modellkedést.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.