Aktuális

Fényes nappal, a nyílt utcán kezdett vad gruppenszexbe három fiatal nő - +18 videó

Bors

Létrehozva: 2019.04.17.

Forrás: DailyMail/videó

Fényes nappal, a nyílt utcán kezdett vad szexbe három részeg nő az ausztráliai Fortitude Valley városában.

A megrökönyödött szemtanúk zavarukban azt sem tudták, mitévők legyenek, annyira sokkolták őket a látottak. Végül valaki kihívta a rendőrséget, hiszen idős emberektől kezdve egészen kicsi gyermekek is voltak a téren, ahol március harmadikán a három félmeztelen nő egymásnak esett.

A bizarr jelenetről az utcai biztonsági kamerák készítettek felvételt. A fiatalok állítólag erősen ittasak voltak, és fizetés nélkül távoztak a bárból, ahol előzetesen buliztak. Több mint százhúszezer forintnyi tartozást hagytak hátra a szórakozóhelyen.

A szemtanúk elmondása szerint, amikor a közszeméremsértők hallották a rendőrségi szirénát, azonnal abbahagyták a kéjelgést. Gyorsan megkérdeztek egy arra járó párt, hogy nem vinnék-e el őket autóval néhány kilométerrel odébb, hogy megmenekülhessenek a zsaruk elől.

A pár azonban elhajtotta a lányokat, így a rendőrség a helyszínen utolérte őket. Mindenki felháborodására mégsem indítottak ellenük eljárást, egyszerűen csak rájuk szóltak, hogy öltözzenek fel, és hagyják el a teret.

A rendőrség azzal védekezett, mivel nem lehetett látni az elkövetők nemi szerveit, így hivatalosan nem indíthatnak ellenük eljárást közszeméremsértését. 

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek