Ne csak a húst együk!
Húsvétkor már reggel óriási lakomával kezdünk, és a nap folyamán csak folytatjuk tovább. A magyar imád enni, valljuk be: már az első nap az emésztést segítő készítményekhez nyúlunk, hogy könnyítsünk magunkon, és már akkor fogjuk a fejünket, hogy te jó ég, mi vár a gyomrunkra az ünnep végére. Elkerülhető a kínzó hasfájás.
– Ne csak a sonkát és a tojást együk nagy mennyiségben, hanem a friss zöldségeket, a retket, a hagymát is. Ha kínáljuk az ételeket, akkor legyen a tálon zöldség is bőven – mondta a Borsnak Abonyi Orsolya dietetikus. – A kalács mellé készüljünk teljes kiőrlésű pékáruval is, amit például a húsokhoz tudunk enni. Fontos, hogy reggel ne együk magunkat degeszre, hagyjunk az ebédnek is helyet, így elkerülhetjük a túlevést – magyarázta a Borsnak a szakértő, aki elmondta, ahhoz, hogy ne legyen hasfájás, ésszel kell magunk elé venni a sütistálcát.
– Nem kell megsérteni a házigazdát, hogy nem eszünk, de tartsuk be a napi egy-két sütemény limitet – mondta Abonyi.
Csaljunk az üdítővel!
A vendégvárás miatt olyan otthonokban is megjelennek a cukros üdítők, ahol általában nem jellemző. A folyadékpótlásra amúgy is jobban kell figyelni ilyenkor, mert hajlamosak vagyunk az evések közben elfelejteni inni, ami szintén nehezítő tényező a gyomornak.
– Az ötvenszázalékos (vagy még kevesebb) gyümölcslevek helyett inkább a százszázalékosokat vegyük, mivel előbbiekben sokkal több a hozzáadott cukor, míg utóbbiban több a természetes anyag. Ha túl édesnek érezzük ezt az üdítőt vagy diétázunk, akkor fele-fele arányban ásványvízzel hígítsuk – adta a tippet a dietetikus.
– Figyeljünk arra, hogy félóránként legalább egy fél pohár vizet igyunk meg, így elkerülhetjük a dehidratáltságot és az emésztésünk is gyorsabb lesz.
Kömény enyhíti a görcsöt
Már most betárazhatunk a legjobb házi pálinkákból, mert a hangulatfokozás mellett igen hasznos is.
– Ebéd után egy kupica pálinka sokat segít, hogy könnyebben megemésszük a nehezebb fogásokat is, de a mértékletességre felhívnám a figyelmet – nevette el magát a dietetikus, aki vélhetően arra gondolt, hogy a gyakori poháremelgetéstől nem lesz gyorsabb az emésztésünk.
Mindenkinek más enyhíti legjobban a gyomorbántalmait. Az alkoholmentes módszerek közül hatásos lehet az emésztést segítő tabletta és a gyógytea, de a szakértő szerint valaki egy pohár kólától érzi jobban magát.
A kömény serkenti a gyomornedvtermelést, enyhíti a görcsöket és megszünteti a puffadást. A mentatea is jó lehet, ha nem tudja feldolgozni a gyomrunk a sok ételt. Ha biztosra akarunk menni, igyunk egy kis kamillateát, ez mindenféle gyomor- és emésztési bántalmakra nagyon jó megoldás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.